Agymenés 168.

Választás 2.0 – Avagy a Nagy „Csak Ne Ő” Show

 

 

A demokrácia ünnepe eljött, drága polgártársak! Elő a zászlóval, a papírszavazattal, és legfőképp: a jó öreg gyomorgörccsel. Mert ismét eljött az idő, amikor eldönthetjük, hogy kit is utálunk egy kicsit kevésbé.

 

Fejlődtünk, kérem szépen! Ma már nem azért megyünk el szavazni, mert hiszünk valamiben – hanem azért, mert félünk valakitől. És ez nem is baj. Hisz mi lehetne demokratikusabb, mint rettegésből dönteni?

 

Szavazás, de stílusosan: utálattal fűszerezve

 

Emlékszel még arra, amikor a szavazólapokat olyan névvel töltötték meg, akiknek volt programjuk? Akik próbálták elmondani, mit akarnak csinálni, ha véletlenül kormányra kerülnek? Ne aggódj, senki más sem.

 

Ma már elég egyetlen mondat: „Ha ő nyer, itt a vég!” És tessék – kampány kész. Az emberek pedig boldogan sorakoznak, hogy lelkesen ikszeljék be azt a jelöltet, akit csak kicsit kevésbé tartanak alkalmatlannak.

 

A „kisebbik rossz” kora – a szavazás önvédelemből

 

A választás ma már nem jog, hanem önvédelmi gyakorlat. Mint amikor esik, és nincs nálad esernyő, de legalább egy nejlonzacskót a fejedre húzhatsz. Nem tökéletes, de még mindig jobb, mint teljesen elázni.

 

A polgár pedig dönt: nem hisz semmiben, nem lelkesedik senkiért, de muszáj elmennie, mert a másik „eladja az országot,” „elviszi a nyugdíjat,” „betiltja a pálinkafőzést,” vagy „bevezeti a 48 órás munkanapot.” (Változatok országonként és pártpreferenciánként szabadon kombinálhatók.)

 

Politikusaink – a kevésbé vállalhatatlan emberek versenye

 

Nézzük csak, mit kínál a politikai menü! Egyik oldalon egy tapasztalt, ám kissé korrupt veterán, másik oldalon egy fiatal, lendületes, ám ijesztően inkompetens jelölt. Dönteni nehéz – főleg, hogy egyik sem mond semmit, csak azt: „a másik rosszabb.”

 

A választó pedig nem ostoba. Már rég feladta a reményt, hogy valódi képviseletet kap. Ő már csak túlélni akar. És ha ehhez az kell, hogy leszavazzon valakire, akinek a nevét sem tudja helyesen leírni – hát legyen!

 

És a végeredmény? „Senki se nyert, de legalább nem ő lett.”

 

Így aztán, választás után az emberek örülnek. Vagy legalább nem sírnak. Legalábbis nem hangosan. Hiszen sikerült: nem az lett, akit a legjobban utáltak. Igaz, helyette jött valaki más, akit egyelőre csak kicsit utálnak – de majd idővel ez is alakul.

A jövő felé: új rendszer, új remény? Ugyan már.

Lehet, hogy eljön az idő, amikor újra lesznek valódi programok, hiteles jelöltek és remény. De addig is, marad a régi jól bevált módszer: szavazz úgy, ahogy a gyomrod diktálja – és ne feledd, a legfontosabb, hogy ne a másik legyen!