A Nagy „Mégsem-nyilatkozat”, avagy amikor a valóság behúzza a kéziféket
Tisztelt Honfitársaim, kedves maradék Józan Ész!
Rendkívüli híreink vannak: a fizika, a történelem és az erkölcs törvényei hivatalosan is visszavonulót fújtak. Kiderült, hogy az elmúlt években csupán egy kollektív káprázat áldozatai voltunk, és a világ valójában sokkal egyszerűbb, mint azt a gonosz tények sugallták.
Először is, vonjuk le a tanulságot: a diktatúra csak egy csúnya szó, amit a liberálisok találtak ki a túlzott hatékonyságra. A fékek és ellensúlyok pedig valójában csak akadályozták a lendületet, olyanok voltak, mint a kavics a cipőben: jobb tőlük megszabadulni. A sajtószabadság? Ugyan már, kinek hiányzik a sok zavaró vélemény, amikor egyetlen igazság is bőven elég? Nepotizmus? csak addig fáj, amíg nem mi csináljuk.
A gazdasági csoda is új megvilágítást kapott: a Matolcsy-klán nem vitte, hanem helyezte. Ez nem lopás, hanem egyfajta spirituális befektetés a családi béke oltárán. Pócs János pedig nem lopta a termálvizet, csupán molekuláris szinten barátkozott vele a saját birtokán.
A külpolitika is letisztult, mint a házipálinka.
- Putyin nem az ördög, hanem egy félreértett úriember, akivel kifejezetten kellemes teázni (ha visszük a saját sugárzásmérőnket).
- Brüsszel a sötét oldal, akik titkos algoritmusokkal avatkoztak be a választásba, miközben az orosz hackerek csak recepteket cseréltek a szervereinken.
- Törökország és Kína valójában a demokrácia bölcsői, csak mi eddig rossz szögből néztük a bölcsőt.
- Csádban pedig akkora a béke, hogy a katonák valószínűleg csak unalmukban mentek oda piknikezni.
A választás napján nem menekült itt senki. A helikopterzúgás csak a tavaszi szél suhogása volt, a repülőgépek pedig csak madárvonulást imitáltak. A választási rendszer pedig pont olyan, mint egy jó öltöny: pont ránk szabták, de ez puszta véletlen! Vitézy Dávid pedig nem hekk, hanem egy teljesen független entitás, aki véletlenül pont ugyanazt mondja, mint a központ – hát nem csodálatos az összhang?
És ha már a létezés határmezsgyéjén járunk: végre tisztázódott a Zsolti bácsi-paradoxon is. Kiderült, hogy Zsolti bácsi létezése (vagy nemlétezése) nem politikai állásfoglalás, hanem egy tisztán gazdasági folyamat függvénye.
Zsolti bácsi is csak addig volt (vagy éppen nem volt), amíg Juhi a következő kör cuccra össze nem tarhálta a pénzt. Amint megvolt a vinkó vagy a cucc, a metafizikai köd eloszlott, és Zsolti bácsi alakja is idomult a pillanatnyi piaci igényekhez. Ilyen ez a magyar absztrakt: a valóság csak addig tart, amíg ki nem jön a matek a következő adagra.
Benjamin Netanjahut is várjuk szeretettel: meghívtuk egy gulyásra, és természetesen le is tartóztatjuk – de csak azután, hogy megmutattuk neki a Parlamentet, és megígértük, hogy nálunk a vészhelyzeti kormányzás örök, mint a rezsicsökkentés.
A tanulság? A migráció rossz (kivéve, ha mi hozzuk a munkásokat), az önmerénylet elmaradt, az Orbán-asztalon pedig továbbra sem szolgálnak fel zebrát (bár a nemzeti vágóhídon már vizsgálják a csíkos húst).
Minden rendben van. A vészhelyzet marad, a valóság pedig távozott. 
Megjegyzések
Megjegyzés küldése