Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 902.

 A szoftveresített tekintélyelvűség és a nevetés kockázata

 

 
A rendszerváltás óta eltelt évtizedek és a hirtelen ránk szakadt digitális demokrácia egy sajátos politikai laboratóriumot hozott létre, ahol a véleménynyilvánítás szabadsága és a hatalom önvédelmi reflexei feszülnek egymásnak. 
 
Ebben az új felállásban a fekete autó képe már inkább csak egy anakronisztikus metafora, hiszen a modern hatalomgyakorlás rájött, hogy a fizikai erőszak látványos és kontraproduktív. 
 
Ehelyett a retorzió szoftveresített formát öltött, ahol a megfigyelés, az adatgyűjtés és a pszichológiai nyomásgyakorlás eszközeivel operál. 
 
Amikor valaki egy gúnyos emojit helyez el egy reggeli, félálmos, hisztis miniszterelnöki poszt alatt, nem egy gumibottól kell tartania, hanem attól a láthatatlan algoritmustól, amely a digitális lábnyomát elemzi, és adott esetben a kockázatos kategóriába sorolja. 
 
Ez a fajta adatvezérelt kontroll sokkal alattomosabb, mert nem hagy kék-zöld foltokat, mégis képes öncenzúrára kényszeríteni a polgárt, aki pontosan tudja, hogy a hatalom figyelő szemei már nem a házak ablakában, hanem a szerverközpontokban villognak.
 
A hadonászó miniszterek és a közösségi médiát leuraló politikai influenszerek világában a nevetés és a gúny azért válik valódi fenyegetéssé, mert ezek az eszközök képesek áttörni a gondosan felépített propaganda-falat.
 
A retorzió pillanata akkor jön el, amikor a hatalom úgy érzi, a kritika mértéke már nem elszigetelt morgolódás, hanem egy közösségi hangulattá összeálló erő, amely aláássa a karizmatikus vezető képét. 
 
Ekkor lépnek életbe a jogállamiság díszletei mögé rejtett mechanizmusok. A közvélemény-formálásba csomagolt karaktergyilkosságok, a közalkalmazotti szférában tapasztalható egzisztenciális fagyosság vagy a célzott lejárató kampányok kora érkezik el. 
 
A modern jogállamban a megtorlás nem feltétlenül bírósági ítéletben mérhető, hanem abban a társadalmi izolációban, amit egy jól irányzott politikai stigma okozhat. Így válik a röhögős vagy mérges fej egyfajta digitális bátorságpróbává, ahol a tét már nem a szabadságvesztés, hanem a rendszerből való finom, de határozott kiszorítás és a nyilvánosság előtti hiteltelenítés.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...