Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 896.

Kardcsörtetés a konyhakertben: Avagy a szeretetország lánctalpas bája

 

 
 
Úgy tűnik, a modern magyar demokrácia eljutott arra a fejlettségi szintre, ahol a kormányalakítás már nem egy unalmas papírmunka az Országházban, hanem egy kisebb Marvel-mozi és egy bizánci császárkoronázás szerelemgyereke.
 
Mert hát mi sem üzeni jobban a népnek a szolgálatkész alázatot, mint egy jól vasalt díszegyenruha és néhány fegyelmezett szurony, ami véletlenül pont a választói akaratot támasztja alá hátulról.
 
Ruszin-Szendi Romulusz bejelentése óta tudjuk: a honvéd nemcsak a határon jó, hanem a politikai események esztétikai kiegészítőjeként is. Olyan ez, mint a muskátli az ablakban, csak ez lőni is tud, és esküje van. 
 
Eddig azt hittük, a katona a hazát védi, de most kiderült, hogy ő a politikai lakberendezés csúcsterméke. Ha egy új kormány alakul, az nem holmi száraz jogi aktus többé. Az egy Szent Megmozdulás, ahol a harckocsik zaja elnyomja a kétkedők halk mormogását.
 
A recept egyszerű: végy 2,5 millió plusz még néhány embert, aki nem erre szavazott, majd vonultass fel előttük annyi egyenruhát, amennyitől egy kisebb latin-amerikai diktátor is elégedetten csettintene.
 
Mindez egyszerű üzenet a veszteseknek: "Nézzétek, milyen szép a rend! És milyen fényesek a gombok a zubbonyon! Ugye, hogy már nem is fáj az a kis ellenzéki lét?"
 
Persze ott a pszichológiai hatás is. Ami az egyiknek büszke díszszemle, az a másiknak interaktív megszállás-szimuláció.
 
"A demokrácia nem katonai díszlépés" – mondják a régimódiak. De hát ők nem értik a modern kor szellemét! Miért is érnénk be érvekkel, ha van díszszázadunk is? Az érvelés fárasztó, a menetelés viszont ritmikus és megnyugtató.
 
A Személyi Kultusz 2.0 (Most már HD-ben) megérkezett.
 
Javítsuk ki a tévedést: ez már nem csak idézi a személyi kultuszt. Ez maga a prémium előfizetés. A politikai vezető már nem egy választott tisztségviselő, hanem egy égi küldött, akinek a beiktatásához minimum egy ágyúdörrenés dukál, nehogy a végén valaki azt higgye, hogy csak a munkáját jött elvégezni.
 
A kettős mérce esztétikája:
Esemény                         Jelentése régen                      Jelentése ma
Kormányalakítás            Hivatalos aktus                      Nemzeti újjászületés (tűzijátékkal)
Katonai jelenlét              Honvédelem                          Pártpolitikai díszlet és ingyen
                                                                                      megfélemlítés
2,5 millió szavazó           Képviselendő                        Statiszták a "Jaj a legyőzötteknek"
                                                                                      című darabhoz
 
Végezetül dőljünk hátra, és élvezzük a cuhárét. Végtére is, mi baj történhetne? Egy olyan országban, ahol a választási győzelem erkölcsi felmentést ad a józanság alól, a katonai parádé csak a hab a tortán. Csak azt reméljük, hogy a következő kormányülésre már nem vadászgépek kísérik a minisztereket, nehogy a nagy nemzeti megbékélésben véletlenül valaki félreértse a hangsebesség átlépését.
 
Hiszen tudjuk: a valódi demokratikus önbizalom ott kezdődik, ahol a tankok végződnek. Vagy fordítva? Ebben az új korszakban már ki tudja...

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...