Agymenés 535.

Krasznahorkai és a Kommentek Háborúja

 

A magyar közbeszéd most ismét a csúcsra hágott – már-már irodalmi magaslatokra, ha úgy tetszik. Krasznahorkai László könyvei lettek a legújabb nemzeti törésvonal: az ország egyik fele bojkottálja, mert „egy magyargyűlölőtől nem vásárolunk”, a másik pedig áhítattal hájpolja, még akkor is, ha eddig B. E. Belle és J. R. Ward regényein kívül legfeljebb az IKEA-katalógust forgatta.

 

A belpesti értelmiség kultúrsznobjai most új vallásra találtak: Krasznahorkai-idézeteket posztolnak, füstölővel és flat white-tal meditál a „nyelvi textúrákon”.

„Nem könnyű olvasni, de érted, ez az igazi irodalom!” – írják, miközben a harmadik oldalon már levegő után kapkodnak.

 

A másik oldal viszont kardot ránt, és a haza nevében tiltakozik: „Aki szégyelli magyarságát, az ne is írjon magyarul!” – hangzik a harci kürt, mielőtt elkezdődik a kommentháború.

 

És innentől már nincs visszaút.

 

Zsuzsa és Orsi csapnak össze a digitális sárban, mint két modern kori gladiátor.

– „Egy magyargyűlölőtől nem vásárolunk!” – zengi Zsuzsa.

– „Úgyse érné el azt a szintet, ahol ő ír!” – vág vissza Orsi, előhúzva a kommentháború legélesebb fegyverét, a személyeskedést, és már hullanak a lájkok, mint a söröspoharak a Művész presszóban.

 

A következő komment már hosszabb, mint egy Krasznahorkai-fejezet:

mentális összeomlás, globalizmus, orosz hitelek, EU-pénzek, gyűlöletmagvak és dédunokák – mindez egyetlen, szent haraggal teli mondatban, központozás nélkül.

 

A végére a vita már nem is irodalomról, hanem nemzetről, bűnről és örök szégyenről szól, miközben a könyv már sehol: elfogyott, mert mindkét tábor megvette – az egyik, hogy elégesse, a másik, hogy kirakja a polcra a „#komolyanolvasok” hashtag alá.

 

És akkor jön a végső komment, a digitális katarzis:

– „Most akkor te Antal vagy vagy Zsuzsi? Ránézésre mindkettő.” - egy újabb személyeskedés, érvek híján, akár egy véres utolsó tőrdöfés.

 

A kommentfolyam megáll. A kultúrharc véget ér – legalább öt percre.

 

A könyv pedig tovább drágul, hiszen ha Magyarországon valami fél óra után kikerül a molyra dedikáltan 100 ezer forintért, az már biztosan a legmagasabb művészet. Akkor is ezt üvölti a kórus, ha sosem olvasta, és tán sosem fogja.

 

A végeredmény?

 

Senki sem olvas, mindenki magyaráz.

És a magyar kultúra új korszakba lép: a kommentszekció lett az irodalom folytatása, csak némileg más eszközökkel.