Agymenés 573.

Mi, az X – A köztes generáció krónikája

 

 

 

Tegnap rájöttem, hogy X vagyok.

 

Nem boomerként születtem, de majdnem.

Nem Y-ként nőttem fel, de majdnem.

Pont középen rekedtünk, mint egy bakelit és egy CD között.

Mi vagyunk a magnókazetta nemzedéke: tekerünk, zörög, de még működik.

 

A Boomerek előttünk mindent elkezdtek.

 

Ők építettek, romboltak, forradalmat csináltak, és azt hitték, örökre fiatalok maradnak.

Mi pedig felnőttünk a falak között, amiket ők építettek és ledöntöttek – váltogatva, kedv szerint.

 

Aztán jött az Y, akik már a romokon napoztak, Aperollal a kézben, és azt hitték, ez a szabadság.

 

Nézem őket, az Y-okat: ők az átmenet, a „globális csodagyerekek”.

Erasmus-nemzedék, fapados messiások.

Ők hitték, hogy a világ egyetlen nagy közös hostel, ahol mindenki jófej és minden este tábortűz van.

No matter if you’re black or white – mondták, és tényleg hitték, hogy Michael Jackson a geopolitika csúcsa.

 

Mi meg addigra már tudtuk, hogy a repülőn nem a szabadság ül melletted, hanem a zajos turista, aki rád döntötte a narancslevét.

 

De hagytuk őket hinni.

 

Mert kellett valaki, aki hisz, miközben mi már gyanakodunk.

 

Aztán jöttek a Z-k.

 

Ők már nem hisznek semmiben – de legalább szoronganak érte és miatta.

A világ nekik nem lehetőség, hanem probléma.

Utazni? Káros.

Enni? Etikai dilemma.

Szeretni? Kockázat.

Ők már nem csillagokat néznek, hanem képernyőt – és az is sötét módra van állítva.

 

És most itt van az Alfa.

 

Az Alfa még nem szorong, csak frissít.

Ők már születésük óta tudják, hogy a valóság csak béta verzió, és a szüleik érzelmi támogatása opcionális alkalmazás.

 

Mi, X-ek?

 

Mi már nem hiszünk, de még emlékszünk, milyen volt hinni.

Láttuk, ahogy a Boomerek építik a világot, az Y-ok elhiszik, hogy övék, és a Z-k unják az egészet.

Mi vagyunk a statiszták az emberiség sitcomjában: a háttérben iszogatjuk a sörünket, és bölcsen nem kommentelünk semmit a Facebookon – mert tudjuk, hogy az sem segít.

 

Az Y-nak mindenről van véleménye.

A Z-nek mindentől szorongása.

Az Alfának meg mindenről jelszava.

Nekünk?

Nekünk van múltunk.

 

És néha, ha senki nem figyel, még nevetünk is rajta.

 

Szóval, kedves Boomerek, köszönjük a falakat.

Kedves Y-ok, köszönjük a szelfiket.

Kedves Z-k, köszönjük a terápiás mémeket.

Mi, X-ek, csak itt ülünk középen, csöndben, és nézzük, ahogy a világ újra és újra feltalálja önmagát.

 

És ha valaki megkérdezi, kik vagyunk, csak vállat vonunk:

„Mi? Csak az utolsó generáció, akik még el tudják indítani a kazettás magnót.”