A nagy halottvitató
Minden évben, október végén beköszönt a magyar közéleti zombiapokalipszis. Ilyenkor a Facebookon feltámadnak a nemzeti értékrend védelmezői, és kardcsörtetve rohannak a Halloween ellen, mintha Jack O’Lantern személyesen akarná kiszívni a Szent Korona fényét.
„Magyarországon nem Halloween van, hanem Mindenszentek meg Halottak napja!” — üvölti a kommentmező egyik sarkából a néplélek, miközben a másikban valaki boszorkánykalapos macskát posztol, narancsszín szívecskékkel, vagy büszkén megosztja frissen faragott töklámpását.
Középen meg ott állok én, aki nem Mindenszentel, nem Halottazik, nem fsarag semmit, hanem csendben Samhaint tart — az ősi, kelta újévet, amikor a lelkek és a józan ész között elvékonyodik a határvonal. És, ahogy elnézem a vitákat, ez a határvonal már teljesen át is szakadt.
A kommentelők között parázs teológiai viták dúlnak:
– „A Mindenszentek szakrális nemzeti érték!”
– „A Halloween a sátánizmus!”
– „A Halloween a multik által elrabolt néplélek!”
– „A Halottak napja a temetői parkolókban történő nemzeti összefogás szimbóluma!”
Én meg csak annyit mondok: nyugodjon békében a józan ész. Ha élne, biztos elmagyarázná, hogy lehet valaki egyszerre nemzeti, spirituális és még egy kicsit kelta is, anélkül, hogy vérre menne a dolog.
Mert miközben a tökfaragók és gyertyagyújtók egymás fejét és agyát próbálják átfaragni, senki nem veszi észre, hogy a három ünnep békésen elférne egymás mellett, ha nem a Facebookon próbálnánk megülni mindhármat egyszerre.
Mert mialatt mindenki az ünnep „igazi jelentésén” csatázik, senki nem veszi észre, hogy az egyetlen közös bennünk: mind meghalunk. Csak van, aki ezt narancsszín tökkel, van, aki krizantémmal díszített háromnapos temetőtúrával, és van, aki Facebook-poszttal teszi.
Szóval, szép Samhaint mindenkinek!
Gyújtsatok gyertyát, faragjatok tököt, vagy vitatkozzatok tovább a világnézeti katakombában — de legalább élvezzétek, amíg még az élők oldalán kommenteltek. 
Megjegyzések
Megjegyzés küldése