A Nagy Politikai Farokméregetés
Ha a magyar politikai életnek lenne sportága, az bizony a farokméregetés lenne. Nem olimpiai szám ugyan, de nálunk nemzeti bajnokság. És mint minden sportban, itt is van minden: dopping, hazai pálya, és természetesen „a mi versenyzőnk győzött!” mentalitás.
A politikusok ilyenkor kihúzzák magukat, mellkasukat verik, és elhangzik a szent mondat:
– „Mi vagyunk a legnagyobb erő!”
– „A mi tüntetésünkön voltak többen!”
– „A mi rendezvényünk a nép hangja!”
A nép pedig? Nos, a nép ott áll a kordon mögött, és nézi, ahogy a hatalmasok centivel méregetik az egójukat. Kinek nagyobb a szavazóbázisa, kinek hangosabb a tömege, kinek hosszabb a taps. Aki veszít, az persze rögtön új mérési módszert javasol: – „Nem a létszám számít, hanem az intenzitás!”
A sajtó közben lelkesen tudósít:
„A miniszterelnök tizenöt centivel előrébb van a népszerűségi listán, az ellenzék viszont állítja, hogy az ő politikai hosszmérete természetes, nem kommunikációs műnövekedés eredménye.”
És persze a kommentelők sem maradnak ki:
– „A mi fiúnk igazi alfa!”
– „A tiétek Photoshopolt!”
A közélet egy nagy öltöző, ahol mindenki próbálja bebizonyítani, hogy az ő eszméje a legférfiasabb.
A probléma csak az, hogy a politikai farokméregetés sosem jár együtt intellektuális teljesítménnyel. Sok a hangerő, kevés az agy. A mértékegység nem centiméter, hanem szlogen per perc és a szelfi per napi poszt.
És miközben a pártok egymást méregetik, a választó lassan lehajtja a fejét, és annyit mond: – „Fiúk,
Megjegyzések
Megjegyzés küldése