Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 566.

EZT HÍVJÁTOK SZABADSÁGNAK?

 

(Avagy a női önmegvalósítás sztriptízesített verziója)

 


 
Komolyan, hova tartunk?
 
Régen a nő harcolt a szavazati jogért, ma meg a gyűjtésért az OnlyFans-en. Az evolúció csodája: a láncok lehullottak, a melltartó meg visszakerült – és most előfizetéssel kerül csak le.
 
Nem az a baj, hogy ötven–hatvan évesen valaki jól néz ki. Éljen, eddzen, sminkeljen, legyen sikkes. De ami most megy, az nem szabadság, hanem digitális középkor, ahol a test a várárok, a komment a lovag, a profilkép meg a zászló, amire az ember felírja: „Itt voltam, like-olj!”
 
 
És jön a kommentárhad: – „Jaj, csak irigyek vagytok!”
Nem, drágám, nem irigyek – csak nem szeretnénk, hogy az emberi méltóság is a Black Friday-kedvezményben szerepeljen.
 
Mert tényleg, mit jelent ma az „erős nő”?
 
Aki a saját testrészeit árulja, miközben szónokol az önbecsülésről?
Aki rúdra kapaszkodik, miközben arról posztol, hogy „nem kell férfi, én is el tudom tartani magam”?
 
Nem is csoda, ha a férfiak a Tinderen úgy viselkednek, mint egy turkálóban – hiszen az árukészlet maga hívogatja őket.
 
És az igazi gyöngyszem az, amikor a hölgy éppen egy olyan dalra táncol, amit a pasija írt, és amiben szó szerint lekurvázza. Ő pedig csillogó szemmel rázza rá a hátsóját, mint aki most nyert valamit a nők történelmi küzdelmében.
Ez már nem empowerment, ez self-debasement deluxe edition.
 
Komolyan, ha ez az emancipáció, akkor Kleopátra most forog a piramisban, Simone de Beauvoir meg eldobja az összes könyvét, és kiírja magát a történelemből.
 
Mert hát lehet szexinek lenni, lehet felszabadultnak lenni, de nem kell közben realityt csinálni a méltóságból. A női erő nem abban áll, hogy hányan fizetnek be a testedre, hanem hogy hányan hallgatnak rád, ha megszólalsz.
 
És mégis, minden második videóban látható egy újabb „bátor nő”, aki felfedezte, hogy a kameraállás és a filter az új önbizalom. Hát gratulálok, a feminizmus elérte végső formáját: tanga, tripoddal, és világmegváltó hashtaggel.
 
Ha ez a menőség, akkor tényleg megérett az emberiség a pusztulásra.
Csak nehogy livestreamben közvetítsük a végét — mert valaki biztos kapna rá pár szponzort.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 119

  Ez a társadalom kinevelt egy olyan generációt, ahol a gyerek elvárás, a megfelelés, a pozicionálás eszköze, anyagi forrás és élő eszköz az érzelmi zsaroláshoz, akár rokonok, nagyszülők, különélő apuka, barátok, munkáltató felé. Számukra ez teljesen elfogadható, hiszen az önmaguk iránti szeretetet, egoizmust és a megfelelési kényszert összekeverik a gyerek iránt érzett szeretettel. Ha a gyerek kap valamit - akár érzelmileg, akár anyagilag -, akkor az saját társadalmi pozícióju k megmutatása a külvilágnak, nem pedig a gyerek valós vágyainak és igényeinek teljesítése. Ha a gyerek okos és szép, ők lépnek előre a képzelt ranglétrán, az ő sikerük, az ő eredményük, és nem a gyereké. Legyen mindenféle kütyü, ami leköti, legyen szép, nagy, mutogatható színes játékok garmadája a kertben, legyen menő és trendi ruha, természetesen kocsival kell menni az oviba és a suliba, de lehetőleg kettővel, nehogy a gyerek egy légtérben utazzon a fránya felszereléssel. Legyen kiel...

Agymenés 235.

Magyar Péter, a mindenhez is értő polihisztor     Magyar Péter nem csupán jogász. Ugyan, az csak a fedősztori. Valójában ő az univerzum többcélú svájcibicskája, akit a Teremtő is Ctrl+C–Ctrl+V kombinációval másolt be minden létező és még csak elképzelt szakmába is.   Egyik nap még gyermekvédelmi szakértőként könnyezett élő adásban a bántalmazott kicsikért, másnap viszont elfelejtette, hogy a sajátjai végignézték, ahogy ő bántalmazza anyjukat. De hát senki sem tökéletes, főleg nem a gyerekek, akiknek az a dolguk, hogy ott legyenek, és megfeleljenek, ha apuci politikai karrierje megkívánja.   Aztán ott a gazdaság. Azt is keni-vágja, legalábbis amikor bennfentes információval a zsebében üzletel, mert hát a profit az profit – még akkor is, ha etikailag csak annyira tiszta, mint a MÁV mosdó csúcsidőben.   A minap viszont új szerepben tündökölt: légiközlekedési szakértőként osztja az észt, mintha minimum ő irányította volna az összes repülőgépet 2006 óta. Olyan magabi...