Agymenés 169.

A Nyár Fullasztó Ölelése – Avagy Túlélési Kalauz a Klímakompresszoros Pokolhoz

Szerző: Egy Verejtékező Átlagpolgár, azaz ÉN

 

 

 

Ahogy megérkezett a nyár, az ország egy emberként izzadt össze egy hatalmas, forróságtól sistergő masszává. A hőmérő higanyszála határozottan afelé tendál, hogy elhagyja a fizikailag lehetséges tartományt, miközben a városok betonrengetege lassan egy posztapokaliptikus szaunává változik. Az emberek pedig – mint hőgutától kóválygó lemmingek – megindulnak a Balaton felé, mert ha már megfőni kell, legalább legyen mellette egy lángos is.

 

A klíma, mint bosszúálló isten

 

A panellakásban tartózkodók számára a nyári hónapok egyet jelentenek a túlvilági szenvedéssel. A szomszéd Zsolti bácsi új légkondit szereltetett fel, ami egy Boeing 737-es felszállási zajszintjével működik, és percenként kétszer kapcsol be – nehogy véletlenül elfelejtsük, hogy ő megengedheti magának. Az ablak nyitása tehát nem opció: vagy megfulladsz a melegtől, vagy agyérgörcsöt kapsz a klímakompresszor turbinahangjától.

 

A strand, ahol mindenki van, csak víz nincs - avagy proli-rulez mindörökkön

 

„Csobbanjunk egyet!” – kiáltja a magyar, majd beáll a 12 kilométeres dugóba Zamárdi felé. A strand maga egy kulturális tanulmány: a hangszóróból folyamatosan üvölt a Despacito, a vízbe bejutni csak másik tizenhárom család átgázolásával lehet, és garantáltan lesz legalább egy gyerek, aki pont a törölköződ mellé temeti el a fél strandot homok formájában.

 

Az ember próbál relaxálni, de a napernyő alatt nyomorogva, a szomszéd plédre rálógva csak annyi jut eszébe: „Többé sosem panaszkodom a novemberi ködre.”

Lángos: A gasztronómiai infláció koronázatlan királya

És ott van a lángos. Az egykor kedélyes, olajban úszó népétek ma már luxuscikk, amit csak akkor engedhetsz meg magadnak, ha eladtad az egyik vesédet, vagy korán befektettél kriptóba. Egy sima sajtos-tejfölös 2.800 forint, legalább!!!!!– és még nem is bio, csak háromszor újrahasznosított olajban sült. A kóla hozzá 1.500, műanyag pohárban, szívószál nélkül, mert „környezetbarát”.

 

De miért is panaszkodunk?

 

Hiszen ez a nyár! Az az évszak, amikor elvileg feltöltődünk, élményeket gyűjtünk, megfogadjuk, hogy most aztán tényleg élünk. Ehelyett viszont leggyakrabban égetjük magunkat (mind fizikailag, mind társadalmilag), sós vízben tocsogunk, és hazafelé a dugóban ülve azon gondolkodunk, hogy talán mégis jobb volt, amikor esett és sötét volt 16:30-kor.

 

Összefoglalás:

 

A nyár nem más, mint egy forró, klímakompresszoros rémálom, ahol minden drága, mindenki izzad, és a strand valójában a társadalmi szatíra legnagyobb vászna. De ne aggódj – már csak három hónap, és jöhet a fűtésszámla!