Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 165.

 


Az éhező és nyomorgó magyarok ma útnak indultak tömött sorokban a Balatonra és a Tisza tó felé. Állnak a dugóban, pöfékelik elfele a 600 forintos üzemanyagot, miközben vadul zorbánoznak, ès mantrázzák, hogy drága a lángos, a Lölő strandja meg drága, de a prolipancsi ingyér gáz.
 
Az éhező es nyomorgó magyarok másik fele kiválogatja a garázsból a három méregdrága motor közül az egyiket, miután beparkolta a nyugdíjából és nem hitelre vett luxus SUV-ot, hogy azzal menjen "horvàtba" a hosszù hétvégére, miközben elmondja az asszonynak, hogy azért kell messiásra szavazni majd, mert éhezik az ország és nyomorog mindenki.
 
A maradék éhező és nyomorgó, szerencsétlen magyar, aki otthon marad, az ma és holnap az éhezők viadalának különkiadását vívja meg az Auchan/Tesco/Lidl/Aldi szent négyesében, mert 2 napig nem lesz bolt, hát éhen halnak. Mondjuk amúgy is, mert hát ebben az országban mindenki éhezik, nyomor van és napi szintű szenvedés, de ezt a legjobb egy éppen a Maldív-szigetek, Hurghada vagy Ibiza felé tartó repülőn, vagy ott, a tengerparton koktéllal szelfizve elmesélni mindenkinek, hadd lássa az összes nyomorult, milyen szar is itt az élet. A prolibbja, na az majd az otthoni medence mellől, a megpakolt grillkocsival a háttérben meséli el ugyanezt, miközben roskad az asztal a piától, anya meg megtépázva épp hazaér az éhezők viadalán szerzett, csomagtartót megtöltő zsákmánnyal.
 
Aztán hazaérnek, vagy itthon éri őket a hosszú hétvége fináléja, és elkezdenek gyúrni a következő felemelő tüntetésre, ahol csápolhatnak az aktuális megmondónak és/vagy messiásnak, milyen szar is az életük, és a háj is rajtuk az éhezés nyoma, az áfjon pedig, amivel szelfiznek, adomány volt egy teherautóról.
Értem én. Szar az élet. Még jó, hogy ebben a fene nagy diktatúrában, a városházán lengő szivárványos zászló és KaróGeri árnyékában is jogában áll mindenkinek hülyének lenni.
 
És még mindig nem vagyok Fideszes. Sem.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...