„Péter, fogd meg a kezem!” – avagy a Tisza-szekta dicsérete
Valami különös dolog történt Magyarországon: egy válófélben lévő jogász hirtelen a női szívek, a népi remények és a demokrácia utolsó bástyájának szimbólumává vált. Nem mintha bárki pontosan tudná, mit akar – de olyan jól tud dühös lenni élőben! És milyen szenvedélyesen posztol! Egy fél ország sóhajt fel naponta:
„Mondd újra, Péter, hogy vége a rendszernek!”
A Facebook-kommentmezők egyes tájain spirituális ébredés zajlik: „Nem érdekel a politika, de ő más”, „Péter olyan őszinte”, „Érzem, hogy jót akar” – írják olyan nők, akik eddig legfeljebb telenovellákban hittek ennyire a megtért férfiakban.
A Tisza Párt már nem is párt, inkább egy érzelmi wellnessközösség, ahol a vezető szenvedése szent, a követők odaadása pedig határtalan. Kicsit olyan, mint egy modern apokaliptikus szekta – csak nem Mennyországot ígérnek, hanem „26-ben kormányváltást”.
A szertartás ismerős:
– reggel Péter posztol,
– délelőtt az összes tévéstáb reagál,
– délután a szimpatizánsok posztolnak alá szívecskéket,
– este pedig valaki kimondja: „Nem tudom, miért, de hiszek benne.”
A racionális politika elbújt valahova. Talán az ellenzék elásta a városligeti fák alá. Addig is, a Tisza, a Duna, a Sajó parton, de még a Marson is gyertyát gyújtanak a hívők, és együtt kántálják: „Péter, vezess minket – de most komolyan, merre megy ez az egész?”
Megjegyzések
Megjegyzés küldése