Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 171.

A Facebook kebelfóbiája – avagy miért rémálmodik Zuckerberg egy túl mély dekoltázsról

 


A Facebook egy kifinomult, érzékeny lélek. Olyan, mint egy viktoriánus nevelőnő, akit szívroham kerülget, ha egy mellbimbó árnyéka véletlenül megvillan egy profilképen.

Mert tudjuk: nincs félelmetesebb dolog a modern internet számára, mint egy női kebel. A kebel veszélyes, szubverzív, anarchista! Ha megmutatod, jön a nagy kék kéz, és lecsap: “Ez közösségi alapelveinkbe ütközik.”
 
Ám ne aggódjunk: ha véres balesetvideókat nézegetnél, ahol egy kombájn szorosabb barátságot köt valakinek a gerincével – az rendben van. Az nem zavarja a közösséget. Csak ugye a mell középső kicsiny része zavarja. 
 
Hiszen mindenki tudja, hogy a kebel az internet terrorfegyvere: egy rossz pillanatban villantott mell akár választásokat is eldönthet! (Ami persze nem baj, ha a választásokat egy orosz trollhadsereg irányítja. Az rendben van.)
 
És mi van a társkereső csoportokkal? Nos, ott egy másik univerzum szabályai érvényesek. Ahol a „komoly kapcsolatot keresek” poszt alatt egy, khm, „komoly farokkal” illusztrált fotó terpeszkedik, esetleg pornóra hajazó kihívó kép, az rendben van. Oda a Facebook algoritmusa valahogy nem lát el. 
 
Talán mert a mesterséges intelligencia is pirulós kamaszfiú módjára reagál: „Hú, ez túl durva, inkább úgy teszek, mintha nem látnám.”
 
De térjünk vissza a kebelhez, e tiltott gyümölcshöz. Az nem lehet csupán egy testrész – nem! Az forradalmi jelkép, kérem tisztelettel. 
 
Egy mell = felforgatás. Kettő = rendszerellenes lázadás. Három? Na az már anarchia. 
 
Facebook pedig rendpárti. Sőt: kebelrendpárti. A kebelnek a melltartóban a helye, a melltartónak pedig a zárt szekrényben, a szekrénynek pedig egy másik dimenzióban, ahová az algoritmus se lát.
 
Szóval legközelebb, ha egy posztod eltűnik, mert egy szoptató anya véletlenül nem photoshoppolta ki a bimbót: ne csodálkozz. Ez nem hiba. Ez rend. Mert a Facebook szerint a világ megérdemli, hogy lásson vért, kínzást, meg egy kis pornográf giccset – de egy női mell? Na, azt már nem. Mert az erkölcs, barátaim, valahol a dekoltázs vonalánál kezdődik.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...