Agymenés 184.

Hadházy és a nagy demonstrációs diéta: hogyan fogy el egy tüntetés három hónap alatt

 

– avagy: tüntetni emberi dolog, de egyedül csinálni már művészet

 

 

 

Van valami bájosan tragikomikus abban, amikor egy politikus nem adja fel. Tényleg. Hadházy Ákos például három hónapja demonstrál. Kitartóan. 

 

Folyamatosan. Következetesen. Reggelente felkel, délután kimegy az éppen aktuális hídra, a Ferenciek terére, vagy éppen más tüntetésére, ahol felszólalhat, tömeget, ezreket vízionálhat, és tiltakozik. Egyre kevesebb emberrel. Most már gyakorlatilag egyedül.

 

Hadházy ezzel egy különleges, új politikai műfajt teremtett: a magányos performanszdemokráciát. Ez nem tüntetés – ez személyes misszió, félúton egy köztéri meditáció és egy emberkísérlet között.

 

Azt mondják, az igazi hős akkor is teszi a dolgát, ha senki nem figyel. Hadházy ezt szó szerint veszi. A „Tüntess úgy, mintha senki sem nézné” mottóval akár jógamatracokat is árulhatna az Erzsébet híd tövében – legalább lenne árnyéka a megmozdulásnak.

 

A tüntetés dinamikája mostanra a következőképp néz ki: pontban 17 órakor – Hadházy megérkezik, körbenéz, rámosolyog az operatőrre (ha még kijön valaki), majd csendesen demonstrál. 17.15 – egy néni sétáltatja a kutyáját, ránéz, majd továbbsétál. 17.30 – egy padon galamb ül le. Eddig ez a legtöbb részvétel.

Merthogy lassan demonstrálva fő a demokrácia, ugyebár.

 

A hosszú távú tüntetés Hadházy értelmezésében nem tömeghatású nyomásgyakorlás, hanem egyfajta spirituális tisztítókúra a közélet számára. Mintha azt üzenné: ha elég sokáig állsz vagy ülsz valamelyik hídon, a Ferenciek terén és sétálgatsz egy kicsit, a korrupció egyszer csak elszégyelli magát és hazamegy.

 

Sajnálatos módon azonban a politikai rendszer immunrendszere nem a bűntudaton alapszik. És a hatalom úgy tűnik, nem érti a passzív-agresszív passzív ellenállást.

 

A legtöbb politikai akció szervezést, logisztikát, csapatmunkát igényel. Hadházy ezt mind megspórolta. Nincs tömeg? Nincs gond. Nincs hangosítás? Minek, ha nincs kinek beszélni? Az a 300, közel sem harcosra hajazó szimpatizáns úgyis hallja. Nincs eget verő rendőri készültség? Hurrá, legalább nincs dugó! Ja, várj, az nem jó. Sebaj, majd sétálnak a zebrán.

 

A demonstráció három hónap után gyakorlatilag már csak emlékeztető a múltból – mint egy elfelejtett sátor a Szigeten augusztus 20. után.

 

Ilyen az, amikor a rendszer helyett a saját közönségedet győzöd le.

Miközben Hadházy kitartása valóban példás, a közönség türelme ennél jóval rövidebb életciklusú. Az emberek manapság 15 másodperces TikTok-videókon szocializálódtak – nem három hónapos élő tiltakozás-streamen. Aki három hónapja minden áldott kedden ugyanazt csinálja, az nem ellenáll, hanem ismétlődik.

 

A következő szint valószínűleg az lesz, hogy kedvenc lódoktorunk már hologramként demonstrál, hogy spóroljon az energiával – úgyis csak a Ferenciek terén oly népes galambpopuláció tart ki mellette.

 

Egyszóval: a tüntetés nem fogyott el, csak mindenki más.

 

Hadházy Ákos tehát kitart. Kifogyhat a tömeg, a sajtó, a hang, az esőkabát – de ő nem. Csak azt nem tudni, hogy mikor veszi észre: a rendszer nem attól fog megrendülni, hogy ő minden áldott kedden áll egyedül, hanem attól, ha valaki végre összehozza azokat, akik változást akarnak.

 

Mert bár az egyéni kitartás dicséretes, de egy ponton túl már nem ellenállás – csak jó szándékú szobrozás a demokrácia szobortalan terében.