Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 174.

A Nagy Zellerkultusz – Avagy a Vegán Inkvizíció visszavág

 
 

 
Valamikor a 2020-as évek közepén, amikor már minden boltban lehetett avokádóból készült hajlakkot és szójakolbászt vásárolni, és tarolt a bambusz fogkefe is, egy új mozgalom emelkedett fel a tofurántja hamvaiból: a Vad Vegánok Ligája. Ők már nem egyszerűen növényi étrendet követtek – ők harcos papjai lettek a Szent Karfiolnak.
 
Ezek a békésnek tűnő zöldségzabálók – akik még a fűnyíró hangja miatt is bocsánatot kérnek a pázsittól – új szintre emelték a térítést. Nem elég, hogy minden családi vacsoránál kényszeresen elmesélik, hogyan változtatta meg az életüket a savanyított sárgarépa, de már köztereken is performanszokat tartanak.
 
Például nemrégiben egy gázálarcos csóka zöld színű vérrel locsolja le magát egy hentes előtt, miközben sírva kiáltozta a haját tépve, hogy "A csirke is ember, csak jobban tojik!"
 
Nemrég a Pécsi Téli Vadászfesztiválra is betoppantak – megfagyott lencselevest kockákat és szójavirsliket hajigálva a gyanútlan vadászok felé. Egyikük felmászott egy őrtoronyra, és onnan szónokolt a Szent Fehérkáposzta Nevében, hogy "aki vaddisznót eszik, az holnap a lelkiismeretét is elkanászosítja".
 
A legújabb akciójuk? Petíciót írtak, hogy az erdőkben is legyen tofuetető, hiszen a vadak is lehetnek vegánok és a medvéket ne puskával, hanem szójaszószos szeretettel kell megközelíteni. (A Bükki Nemzeti Park illetékeseit azóta is keresik.)
A mozgalom szóvivője, Zsálya-Mézvirág Léna (aki valójában egy volt könyvelő Törökbálintról) kijelentette: „Mi nem radikálisak vagyunk. Mi csak hiszünk abban, hogy a borsó a jövő, a hús pedig múltbéli bűn.”
 
Következő projektjük: éhségsztrájk egy birkanyíró fesztiválon, ahol a juhokat személyesen kérik majd meg, hogy dobják le magukról a gyapjút – de csak és kizárólag akkor, ha tényleg úgy érzik, ez jó és felemelő a számukra.
 
Végszóként csak annyit: ha legközelebb a piacon egy ismeretlen alak pityeregve megsimogat egy karfiolt, és felajánlja, hogy elnevezi „Bélának”, ne lepődjünk meg. Lehet, hogy egy Vad Vegán van köztünk – és ő már most is azt suttogja:
„A hús: gyilkosság. A gomba: barát.” 🍄

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...