Agymenés 201.

Toleranciából ötös? 

 

 

 

 

A toleranciára nevelés nem ott kezdődik, hogy a gyereket leültetjük, és azt mondjuk: „Kisfiam, most beszélgetünk az elfogadásról.” Nem ott, hogy az oviban furcsa, női ruhába öltözött és mesésen sminkelt bácsik táncolnak neki, és nem ott, hogy babakocsiban kitoljuk egy szivárványos felvonulásra a tipegő korút.

 

Hanem ott, amikor a hároméves kislány megkérdezi: „Miért ül az a bácsi abban a fura kocsiban?”, akkor te nem sietve elhúzod onnan, hanem elmagyarázod, hogy az a bácsi nem tud járni, de ettől még ugyanolyan ember, mint mi, csak egy picit másképp mozog. De oda lehet menni hozzá, és ha te kedves vagy, ő is az.

Hogy ha nincs keze, akkor is tud vele játszani, csak kicsit másként, viszont legalább ugyanakkora örömmel.

 

Ott kezdődik, amikor a négyéves kisfiú először találkozik valakivel, aki nem hallja, amit mond, és te azt mondod neki: „Ő így hallja a világot – figyelj, mutogatással is lehet beszélni!” És ha a gyerek dob neki egy puszit, akkor érteni fogja, mert a siket visszadob neki egyet.

 

Ott kezdődik, amikor a gyerek azt hallja tőled: „Nem baj, ha Julika más templomba jár, vagy ha Pistike egyáltalán nem megy templomba – attól még ugyanolyan jó gyerekek, mint te.” És igen, hagyod, hogy együtt játsszanak a homokozóban, hiszen a kisvödör és a homokozólapát nem hit vagy ateizmus függvénye.

 

Ott kezdődik, hogy ha Pistike babákkal szeret játszani az oviban és nem kisautókkal, akkor Panna melléül babázni, és Józsika nem kigúnyolja, hanem keres magának más játszótársat.

 

Toleranciára nem lehet parancsot adni. Nem lehet kikényszeríteni, mert az nagyon hamar kontraproduktívvá válik. De lehet példát mutatni.

 

Mert a gyerek nem azt tanulja meg igazán, amit mondasz neki, hanem azt, ahogyan élsz mellette. Ám ha ez az élet kényelmetlen és kellemetlen neki, akkor bizony lázadni fog. Ha rendre csak Csipkejózsikát olvasod neki, akkor hiányolni fogja Csipkerózsikát, mert az oviban a társai arról beszélnek.

 

Ha lenyomod a gyerek torkán a kelkáposzta főzeléket, akkor ha le is nyeli, rosszul lesz tőle. Nincs ez másként a mással sem. Ha lenyomod a torkán, hogy köteles rajongani mindenért, hogy köteles üdvözült mosollyal az arcán fogadni mindent és mindenkit, mindentől függetlenül, hogy köteles akkor is rózsaszínbe, kékbe, sárgába öltözni, ha neki éppen feketébe vagy szürkébe van kedve, akkor bizony émelyegni fog és kényszeredetten akar megfelelni, miközben pont az ellenkezője rögzül a lelkében. Akkor jön a csendes, a lelket zabáló lázadás.

 

Ám ha megtanítottad neki, hogy az emberek sokfélék, és tisztelni illik mindenkit a maga valójában, akkor és csak akkor, majd érett fejjel, kinyílt értelemmel eldönti, érdekli-e őt, hogyan sminkel egy bácsi, és hogyan áll rajta az angyalszárnyas női ruha, szüksége van-e erre a tudásra saját toleranciája érdekében, de biztos lehetsz abban, hogy nem fogja sem gyűlölni, sem elítélni Bélát azért, mert Gézával él békében és szeretetben, egyszerűen tudomásul veszi, hogy más, és elfogadja olyannak, amilyen. Pont úgy, ahogy elfogad minden egyéb, számára esetleg furcsa másságot is. És kész.