Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 199.

Keserédes szösszenet – az ötszáz forint súlya

 


 

Volt idő, amikor az ötszáz forint nem csak pénz volt. Súlya volt. Nem a pénztárcámban, hanem a mellkasomban nyomta a levegőt. Mert ha épp volt – akkor talán jutott egy kiló kenyér, pár kifli, egy doboz tej. És ha nem volt? Akkor nem a könyvek hiányoztak. Nem a sorozatok, nem az inspiráló idézetek vagy az új ruhák. Hanem az étel. Az, amit a gyerekeim tányérjára kellett volna tenni.
Nem az fájt, hogy nem rendelhettem minden héten csomagot, nem fizettem postaköltséget, nem volt részem apró meglepetésekben. Az fájt, hogy számolnom kellett a krumplit. Hogy egy doboz margarin három napig kellett tartson. Hogy a „mi legyen vacsorára?” kérdés nem gasztroötletelés volt, hanem fejben vívott harc az üres hűtő polcai felett.
 
A könyvek mindig ott voltak a lelkemben. De akkoriban a gyerekeim gyomra fontosabb volt az én lelki táplálékomnál. Mert lehet egy anya álmodozó, lehet olvasott, lehet művelt. De ha a gyerek éhes, akkor nincs mese, nincs vers, nincs idézet. Csak kenyér kell. És talán egy kis szeretet mellé. Azt mindig próbáltam adni – még ha üres is volt a tányér.
 
Most, amikor visszanézek, nem szégyenlem. Mert azok a napok tettek igazán emberré. Az ötszáz forint súlya máig bennem van. Csak már nem nyom, hanem emlékeztet. Hogy voltam ott is, és túléltem. És minden falat, amit ma adhatok – egy kis győzelem. Egy halk, keserédes győzelem.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...
Megjegyzés küldése
További információk