Géza, az utak királya
Valahol Magyarország sztrádáin, ahol a felezővonal is csak megszokásból létezik, ott cammog Géza — az utak koronázatlan királya. Ő nem siet. Nem, kérem szépen. Ő halad, méltósággal, 92-vel a belső sávban. Mert ott a helye. Mindig is ott volt, amióta Gizi nénivel megvették a 1200-as Skodát. Géza a belső sávra született.
A KRESZ? Az csak ajánlás. Olyasféle, mint a táblák a természetvédelmi területen: „Kérjük, ne tépje le a virágot."
De ha mégis leszakad, hát istenem, virág még nő. Sáv az meg van bőven.
Gézának meg múltja van: a Trabantos időkben még villogtak neki, mert menő volt és akkoriban ez volt a lájk jel. Most is villognak, csak valahogy idegesebben.
De Gézát nem lehet siettetni. Ő az autópálya Buddhája. Az idő neki dolgozik. Ha valaki rátol, ő csak még lassabban gurul, egy kis fék, csak hogy tanuljon az ifjú titán, hogy nem mindig a lóerő győz, hanem néha a bölcsesség.
És ha valaki megelőzi jobbról? Hát, az egy törvénytelen suhanc, egy útpréri cowboy, akinek a lelke még nem érte el a forgalmi zen állapotát. Géza csak néz utána, mintha azt mondaná: "Egyszer te is belátod, hogy a nyugalom az igazi tempó."
Mert Géza nem csak vezet. Géza tanít. Géza nevel. A tükörből visszanéz rád, és egy pillanat alatt megérted: ő nem akadály, ő egy próbatétel. Egy karmikus vizsga. És te megbuktál, fiam, ha dudálsz.
Kérdezhetnéd, mikor húz ki végre a külsőbe? Nos, amikor a belső sáv már elfáradt, vagy Gizi néni megszólal az anyósról: „Géza, most tényleg húzz már ki, ez már kínos.”
De addig… addig hódolunk. Előzzük. Dudálunk. És mélyen legbelül tudjuk: mi mind csak vendégek vagyunk Géza országútján.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése