2025 nyarán ismét tragikus hírek érkeztek a Fogarasi-havasokból: egy olasz motorost egy medve marcangolt halálra a hegyvidék egyik erdős, de nem különösebben elhagyatott szakaszán. A közvéleményt megrázta az eset, a média szokás szerint egyedi tragédiaként tálalta, az online fórumok pedig az örökös városi vs. természet vita mezejére csúsztak.
Ami viszont alig kapott figyelmet, az a sokkal mélyebb és rendszerszintű probléma: az elvaduló természet és az egyre inkább irracionálissá váló állatvédelmi ideológia konfliktusa.
Medvék mindenhol
Az elmúlt évtizedben Közép- és Kelet-Európában ugrásszerűen nőtt a nagyvadállomány – különösen a medvéké –, részben azért, mert a természetvédelem zászlaja alatt olyan törvényeket hoztak, amelyek szinte teljesen megbénítják a klasszikus vadgazdálkodást. A medve – a hegyek ura – mára nemcsak visszatért az ember közelébe, hanem határozottan helyet követel magának a lakott területeken is. Nem egyedi esetek ezek: Tusnádfürdőtől a Székelyföldön át a Felvidékig, de még hazánkban is egyre több településen jelennek meg a medvék nappal, iskolák közelében, piacon, parkolókban, vagy épp túraösvényeken.
A természetvédők szerint ez az állatok "természetes viselkedése", az embereknek pedig alkalmazkodniuk kell. A kérdés az: meddig?
Az állatvédelem új dogmái: érző lény, de felelősség nélkül
A vadállatok védelmére hivatkozva ma már gyakran nem csupán kilövést, de még az egyedszám szabályozását célzó intézkedéseket is ellehetetlenítik. Az állatvédelmi lobbi – különösen annak ultraliberális, városiasodott, "távolról empatikus" szárnya – sok esetben olyan törvényeket és nyomásgyakorlási eszközöket alkalmaz, amelyek megbénítják a szakmai alapokon álló vadgazdálkodást. Pedig a szakemberek régóta figyelmeztetnek: az ökológiai egyensúly nem érzelmi kérdés, hanem szabályozási.
A medve nem egy rajzfilmfigura, nem "Micimackó a bokorban", hanem egy ragadozó. Ha túlszaporodik, nem csak a juhász nyája bánja, hanem előbb-utóbb emberi élet is áldozatul esik. Mint most.
A civilizáció és a vadon határa elmosódik – felelőtlenül
A természetvédelem valódi célja nem az, hogy a medvét szentként tiszteljük és kezeljük, hanem hogy harmóniát teremtsünk ember és állat között. Ehhez viszont nem a Twitter-harcosok morális pánikja kell, hanem
biológus, erdész, vadász, helyi gazda és természetjáró közös tudása. Egyszóval: hozzáértő szakemberek és nem Facebookon képzett állatvédők.
Az a gondolat, hogy minden vadat érintő emberi beavatkozás "etikátlan", egy városi, idealizált, steril természetkép szüleménye. Ez a látásmód ignorálja, hogy a természet brutális, hierarchikus és kíméletlen. A medve nem kérdezi meg, hogy a motoros vegán-e, állatbarát-e vagy épp környezetvédő – csak éhes vagy agresszív, mert - teljesen normális módon - védi a kicsinyeit.
Az ilyen helyzetek megelőzése nem Facebook-kampányokkal, hanem felelős vadgazdálkodással lehetséges.
Kilövés mint eszköz – nem bosszú, hanem szabályozás
A "kilövés" szó szitokszó lett, holott a vadgazdálkodásban ez nem bosszú, hanem eszköz. Ahogy a kóbor kutyák ivartalanítása vagy a patkányirtás sem "állatkínzás", úgy a problémás, veszélyes, vagy túlszaporodott vadállomány szabályozása sem az. A kilövés mindig célzott, szakmai döntés része.
Azonban a jelenlegi klímahisztériások és vadvegánok miatt a vadászt egyre inkább démonizálják, és lassan eljutunk oda, hogy az ember lesz a felesleges elem a természetben.
Tanulság: nem elég a medvét szeretni – érteni is kell
Az olasz motoros halála tragédia. De nem a medve a hibás – hanem az a rendszer, amely a felelős emberi szabályozást ellehetetleníti. A természet nem visszafordítható film: ha valamit elrontunk, a következmény néha halálos lehet.
Ideje lenne végre felismerni, hogy az állatvédelem és a vadgazdálkodás nem ellenségek, hanem partnerek lehetnének – ha a lobbi végre csendben maradna, és a szakemberekre bízná a munkát.
Micimackó, Bambi és Vuk hazudtak
A 21. század egyik legnagyobb környezeti paradoxona az, hogy soha ennyire nem szakadtunk el a természettől, és mégis soha ennyire nem hittük, hogy értjük. A klímacsúcson felszólaló influenszerek, a kutyáikat emberként öltöztető városlakók és a természetfilmekkel felnőtt generáció egy része úgy viselkedik, mintha a vadon egy kalandpark lenne, ahol minden lény az ember kedvéért létezik, és ahol az állatok barátságos szereplők, akik csak egy kis szeretetre vágynak.
Ez a hozzáállás halálos tévedés.
A természet nem Disney-produkció
A probléma gyökere már a gyerekkorban kezdődik: Micimackó mézet kér, Bambi sír, ha meghal az anyja, Vuk szelíden tanulja a vadászatot. Emberi érzelmeket vetítünk az állatokra, és elhisszük, hogy a természet egy érzékeny dráma, amelynek mi vagyunk a szelíd karmesterei.
Csakhogy a medve nem mézet kér, hanem zsákmányt keres. Az őzike nem cuki, hanem menekül, a róka pedig nem a gyerekek barátja, hanem egy ösztönvezérelt túlélő. És mindegyik akkor harap, rúg, karmol, támad, ha sarokba szorítják, veszélyben érzi magát, vagy ha az ember elfelejti: ő itt csak vendég.
A természetet nem megsimogatni kell, hanem tisztelni
A vadon élő állatok nem házikedvencek. Nem igénylik az érintést, nem értik a mosolyt, és nem "hálásak", ha csokit kapnak a turistától. Aki egy rókát vagy egy őzet etet, nem szeretetet ad, hanem torzítja az állat viselkedését, veszélybe sodorja és önző gesztust tesz felé – mert a pillanat varázsa és egy szelfi az Instagramra fontosabb neki, mint a vad élete.
Ugyanez vonatkozik a medvére is. Aki a medvét fotózza tíz méterről, miközben az autójából banánt dobál neki, az nem a természet szerelmese, hanem annak sírásója.
A medve megtanulja, hogy az ember táplálékforrás, megszokja a jelenlétét, és egyre bátrabb lesz – míg egyszer végzetessé nem válik a közelség.
A természet nem közös szelfihely, hanem külön világ
Az igazi természetjáró nem megy közel az állathoz, hanem távol marad tőle. Nem etet, nem tapiz, nem háborgat, csak figyel és tisztel. Tudja, hogy a vadállat nem játszótéri dekoráció, hanem egy érzékeny ökoszisztéma része, amit az ember jelenléte már önmagában is felboríthat.
A mai ember azonban – különösen a városlakó, aki az egészséges kapcsolat helyett képernyőkön keresztül ismeri meg a világot – könnyen összekeveri az élményt az érintéssel, a közelséget a dominanciával, a szeretetet a birtoklással.
Ez nem csak káros, hanem veszélyes is. Nem csak az állatra, de önmagára is.
A tisztelet nem érzelem – viselkedés
Itt az ideje újra megtanulni, hogy a vadonban nem mi vagyunk az urak. Aki belép az erdőbe, lépjen be alázattal, figyelemmel, felkészülten. Ne vigyen szelfibotot, csak iránytűt. Ne vigyen édességet a medvének, hanem szerezzen tudást önmagának. Ne zavarja, hanem értse meg a természet ritmusát.
Mert ha újra megtanulnánk tisztelni a természetet, talán nem kellene többé siratnunk azok életét, akik elfelejtették: a medve nem Micimackó.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése