Megélhetési Tarhás Történetek – avagy a poszt, amitől kihullik a zsebedből a józan ész
„Sziasztok, nem vagyok idevalósi, csak a szívem húzott ide, meg az algoritmus. Nyolc gyerekkel élünk egy 42 nm-es sufniban az ország másik végén, de valamiért pont ebbe a helyi csoportba kellett írnom. A nagymamám 114 éves, a veséje már csak morzézik, és a macskánk inzulint kap, de csak ha el nem issza előle a kisunoka a cukros teát. Nagyon nehéz most. A gázt kikapcsolták, a villanyt elvitte a szél, de van okostelefonom és netem, mert azt még nem kapcsolták ki, hála a Jóistennek és a szomszéd nyitott wifijének.
Nem kérek sokat, csak pénzt.
Kaját nem, mert a gyerek gluténérzékeny, a nagymama fogatlan, a macska meg vegán.
Munkát sem kérek, mert az most nem aktuális, hisz a lelki békém fontosabb, és munka mellett nem maradna időm a csoportokba kéréseket posztolni.
Ha valaki küldene egy kis utalást, vagy legalább egy utalást arra, hogy ő is szívből sajnál, az is jól esne.
Ja, és ne kérdezzetek, miért nem a saját, helyi csoportunkba írok – ott már ismernek.”
Következő rész hamarosan: „Hogyan éltem túl a világvégét 5000 forintos revolut-átutalásokkal és egy megosztással.” 
Megjegyzések
Megjegyzés küldése