Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 769.

Közeledik Valentin napja! Az az ünnep, amikor a szerelem rózsaszín konfettije beteríti az országot, a szívek dobognak, a csokoládé aranyárban mérhető, és a „romantikus hétvége két főre” kifejezés olyan gyakran bukkan fel, mint választási kampányban a nemzeti konzultáció.
 
 

 
A magyar valóság persze nem hagyja magát kizárni az ünneplésből. A mélyszegényebb réteg már január közepén élesíti a bankkártyát és foglalja a wellness hoteleket, mert hát a szerelem nem várhat, a jakuzzi pedig különösen nem. Akkor sem, ha Provident ilyenkor levegőbe lődöz örömében, annyian keresik. 
 
A pezsgőfürdőben úszó rózsaszirmokkal együtt lebeg a remény is, hogy a svédasztalnál a lazacot nem mérik grammra, és a „korlátlan fogyasztás” ezúttal valóban korlátlan, nem csak költői túlzás.
 
A még mélyebbre rétegzett szegénységi szint lakói eközben más stratégiát választanak. Ők tudják, hogy Valentin napján az eljegyzés dupla hatásfokkal működik. Egyrészt romantikus, másrészt praktikus. Egyetlen gyűrűvel le lehet tudni az ünnepet, a következő tíz évet és egy egész Facebook-poszt sorozatot. A jegygyűrű persze nem feltétlenül arany, inkább szimbolikus fényű fém, de legalább a szándék csillog, még ha a kövezet kicsit kopott is alatta.
 
Az ékszerboltok ilyenkor különösen boldogok. A kirakatban a gyémántok olyan fényesen villognak, mintha tudnák, hogy odabent most nemcsak szerelmek köttetnek, hanem fogyasztási hitelek is. A „csak ma” felirat pedig február 14-én olyan időtlen igazság, mint a „holnaptól diéta”.
 
A virágboltokban eközben a rózsák katonás rendben sorakoznak, mintha állami ünnepségre készülődnének. Egy szál virág ára lassan közelít egy közepes rezsiszámlához, de hát a romantika drága műfaj, főleg, ha importból érkezik. A csokrok mellé járó apró kártyákon a „szeretlek” szó már nem érzelem, hanem befektetés.
 
A wellness szállodák recepcióján sorban álló párok pedig olyan tekintettel nézik a kulcskártyát, mintha Nobel-díjat vennének át. Két éjszaka, félpanzió, korlátlan szauna, egy pohár prosecco fejenként és egy halk ígéret, hogy február végén majd visszatérnek a realitás talajára, ahol a mosógép zörög, a hűtő félig üres, de legalább van egy közös szelfi a gőzben. És lehet elkezdeni visszafizetni a hiteleket.
Valentin napján tehát Magyarországon mindenki romantikus. Van, aki jakuzziban szerelmes, van, aki térdre ereszkedve egy parkolóban, és van, aki otthon, egy akciós bonbon felett, miközben azt számolgatja, hogy jövőre már legalább novemberben kellene elkezdeni gyűjteni. 
 
A szerelem nagy úr, de nálunk különösen kreatív, alkalmazkodó és rendkívül jó a naptárkezelése.
 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...