Agymenés 777.

 

A nagy nemzeti erkölcsi hőmérő 

 

 

 

Imádom ezt az országot. Komolyan. Itt az erkölcsi felháborodás olyan, mint a gumimatrac a Balatonon. Van, aki alatt suhan, más alatt pedig leereszt.

 

Most például hirtelen sokan felsikoltanak egy állítólagos, bár még senki által nem látott, kínos videó hírére. Könnyek csorognak, táskák nőnek a szem alá, a közösségi oldalakon pedig megjelennek kinyilatkoztatások „Hát kérem, hova jutottunk”, „Ez már mindennek az alja”, „Ilyet tenni Petikével”. A felháborodás olyan tömény, hogy külön oxigénpalack jár mellé, mert elfogyott hirtelen a levegő is.

 

A jelenet különösen azért pikáns, mert sokan közülük ugyanazok, akik korábban hónapokig röfögtek, kárörvendtek és gúnyolódtak más botrányokon. Például Borkain vagy Szájeren. Akkor nem volt szükség erkölcsi iránytűre, mert elég volt egy kóla és egy popcornos vödör, hogy máris indulhasson a nagy nemzeti kommentelés. Lehetőleg jó hangosan, nyálasan, ritmusra.

 

Most viszont mintha hirtelen megérkezett volna a belső kisangyal, összegyúrva egy szenttel és egy bíborossal. Legalább. A moralizálás ünneplőbe öltözött, az ítélkezés helyett a gyóntatfülkei feloldozás hangjai erősödnek.

 

Gáz vagy sem, olyan ez az egész, mint egy politikai flippergép. A golyó ugyanaz, a pálya ugyanaz, csak most éppen visszapattan az a fránya golyó, és azt csapja pofán, aki a leghangosabban ajvékolt.

 

Az ország népe pedig áll a lelátón, kezében egy erkölcsi mérőszalaggal, amit mindig az aktuális kedvenc szab méretre, nehogy véletlenül tévedés legyen. Ha a mi emberünk botlik, az „bonyolult helyzet”, „kontextus kérdése”, „összehangolt támadás”. Ha a másiké, akkor rögtön nemzeti opera indul három felvonásban, kórussal, statisztákkal, és egy basszussal, aki a háttérből zengi: soha nem látott mélység.

 

És a közönség tapsol. Mindkét oldalon. Néha ugyanaz a közönség veri össze a tenyerét, csak éppen gyorsan átül egy másik sorba, mert onnan jobban látszik a következő botrány.

 

Mert nálunk az erkölcsi felháborodás nem állandó érték, sokkal inkább olyan, mint a tavaszi időjárás. Délelőtt zivatar, délután napsütés, estére meg jön egy újabb fagy. A meteorológus, azaz a "nagyvezír" pedig nem is próbálja megjósolni, csak annyit mond, hogy holnap is lesz valami. Akármi. Bármi.

 

És mi is mind itt leszünk. Ki kabátban, ki napszemüvegben, ki gumicsizmában, mások mindben egyszerre, készen arra, hogy újra és újra elcsodálkozzunk azon, mennyire következetesen tudunk következetlenek lenni.