Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 780.

Van egy pont a magyar közéletben, amikor az ember már nem tudja eldönteni, sajtótájékoztatót néz vagy egy különösen túlírt és felturbózott szappanopera új évadát. A díszlet adott, a szereplők ismerősek, csak a forgatókönyv változik gyakrabban, mint egy bulinegyedbeli apartman ágyneműje.
 
 

  
A rejtélyes szoba ügyében most éppen ott tartunk, hogy a történet a saját maga árnyékában esik hasra. Egy politikus esetében két dolog számít igazán. Az egyik, hogy amikor kimond egy mondatot, az ne legyen lejárati dátumos. A másik, hogy amikor ígér valamit, legyen mögötte valami, ami azért kicsivel több, mint hangulatvilágítás és füstgép.
 
Az első pontnál a kronológia úgy viselkedik, mint egy GPS, ami kicsit megzavarodott az alagútban. Hol azt mondja, aktuális barátnő, hol azt, már nem is az. Hol zsarolásról van szó, hol közös házibuliról, ahol állítólag minden volt az asztalon, csak következetesség nem. A dátumok egymásba csúsznak, a szerepek újraosztódnak, a nyilatkozatok pedig úgy frissülnek, mintha béta verziók lennének.
 
A következő pont még szikárabb. A politikai teljesítmény nem egy Insta-sztori, amit 24 óra után eltakarít az algoritmus. Az vagy van, vagy nincs. És ha a kampány gerincét nem konkrét eredmények, hanem magánéleti epizódok adják, akkor a választópolgár joggal kérdezheti meg, hogy ez most kormányprogram vagy reality casting?
 
Persze a magánélet szent és sérthetetlen. Egészen addig az, amíg valaki maga nem emeli be a reflektorfénybe, zászlóra tűzve, sajtónyilatkozatokkal körbebástyázva. Onnantól már nem puszta románc vagy szakítás, hanem kommunikációs döntés. És minden kommunikációs döntés politikai tett is egyúttal.
A történet tanulsága talán nem is az, hogy ki kivel ment bulizni, és mikor éppen milyen státuszban, valamint hogy ott kivel és mit csinált vagy nem csinált konszenzuálisan. Hanem az, hogy egy ország vezetése nem improvizációs színház. 
 
Ott a szövegkönyv nem változhat attól függően, melyik nap melyik mikrofon elé áll az ember és/vagy éppen milyen állapotban.
 
Ha a tényállás olyan, mint egy kiborult fiók, amiből dátumok és nyilatkozatok potyognak a szennyes fehérnemű mellett, akkor nehéz elhinni, hogy a nagypolitika majd katonás rendben sorakozik, amikor arra kerül a sor. A bizalom ugyanis nem hangos, sokkal inkább csendben épül, és még csendesebben tűnik el.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...