Agymenés 792.

 

A politikában az igazság olyan vendég, akit mindenki meghív, de amikor megérkezik, hirtelen mindenki a kabátját kezdi keresni, mert sürgős telefonhívást kapott

 

 

 

A politikus tehát inkább biztosra megy. Olyan mondatokat mond, amelyek már bizonyítottak, amelyek túlélték a választásokat, a vitákat, sőt még a valóságot is. 

 

Ezek a mondatok kopásállók, mosógépben moshatók, és kiválóan bírják a tényekkel való alkalmi ütközést. A választó pedig elégedetten bólogat, mert ismeri őket, mint a sarki kocsmában a törzsvendégek a hitelbe felírt fröccsök listáját.

 

Így alakul ki a politikai körforgás, amely leginkább egy kikötői verekedésre emlékeztet, ahol mindenki ugyanazokat a mozdulatokat ismétli, csak a szereplők cserélődnek, miközben a közönség pedig biztos benne, hogy most tényleg más lesz a vége. Spoiler: nem lesz. De legalább ismerős.

 

Az ország problémái közben türelmetlenül toporognak, mint egy vámvizsgálatra váró utas, aki tudja, hogy nála van a tiltott áru, csak reméli, hogy a tisztviselő inkább ebédelni megy, amikor ő kerül sorra. Ezek a problémák kellemetlen kérdéseket tesznek fel, és ami még rosszabb, válaszokat követelnek. Nem hangzatosakat, nem plakátbarátokat, hanem olyanokat, amelyek munkával, konfliktussal és népszerűtlenséggel járnak. Ez pedig a politikában körülbelül olyan népszerű, mint egy számlázási hiba a NAV-os ellenőrzésnél.

 

A politikus tehát tovább énekli a jól ismert dalt, a választó tovább hallgatja, és mindketten megegyeznek abban, hogy a refrénnél hangosabban kell énekelni, mert akkor talán nem hallatszik a háttérben kopogó valóság.

 

Az egész rendszer így válik elegáns kompromisszummá. A politikus nem mond igazat, a választó nem kérdez rá, a problémák pedig idővel akkora kupacot alkotnak, hogy már nem lehet őket a szőnyeg alá söpörni, legfeljebb új szőnyeget lehet venni.

 

És amikor végül valaki mégis kimondja a kellemetlen igazságot, mindenki megdöbben, mint egy légiós, aki rájön, hogy a sivatagban elfogyott a víz, viszont a térképet egy lelkes optimista rajzolta.

 

A politikában ugyanis nem az a legnagyobb veszély, hogy nincs igazság, hanem az, hogy mindenki biztos benne, majd a másik mondja ki. Egyszer.