Agymenés 762.

 

Nyelvtani túlélőkalauz bokalengő nadrághoz

 

 

 

 

Megjelent a falamon egy kép. Nem selfie, nem macska, nem motivational quote naplementével, hanem egy lista. Szavak. Betűk. Ártalmatlan kis hangjegyek a magyar nyelv kottájából. Csakhogy ezek a hangjegyek itt bizony hamisan szólnak, mire a második oszlop rendet vág, mint egy karmester, aki unja már a kazuval kísért szimfóniát.

„Mijen”.

„Bicigli”.

„Kugya”.

 

E szavak láttán a helyesírási szótár nem sír. Felsóhajt, felzokog, leveszi a szemüvegét.

 

A poszt címzettjei azok a fiatalok, akik szerint az elütés nem hiba, hanem stílus, a hiányzó betű nem mulasztás, hanem identitás, és a nyelvtan csupán egy letűnt kor kiegészítője, mint a kazettás magnó vagy a rendeltetésszerűen hordott öv.

 

A gondolatmenet egyszerű: ha már a nadrág a gravitációval küzd, legalább az igekötő álljon a helyén és ne keverjük a betűket. Falkában mindig megvadulnak, erre érdemes figyelni.

 

És mielőtt bárki a telefonjára mutogatna, mint főbűnösre, gyorsan tisztázzuk: az okoseszköz nem hülye. Tud magyarul. A legolcsóbb is, a legdrágább is, az is, amelyiknek a neve egy galaxisnyi mássalhangzót tartalmaz. Ott van benne a szótár, az automatikus javítás, a kis piros hullámvonal, amely segítő szándékkal integet, mint egy partra vetett nyelvtantanár.

 

Csak hát a hullámvonalat sokan nem figyelmeztetésnek látják, hanem dekorációnak.

 

A baj nem a zsebben lakik. A baj ott van fent, a koponyatető mögött, ahol a „mindegy” és a „majd úgyis értik” kézfogót tart, miközben a „nála” és a „tőled” próbál csendben túlélni.

 

Ez nem hadüzenet, nem keresztes hadjárat, csak egy szelíd emlékeztető: a nyelv nem ciki, hanem eszköz. Nem dísz, hanem motor. És ha már száguldunk az internet autópályáján, legalább a kerekeket ne cseréljük ki véletlenszerű gurulókra, amikkel vagy célba érünk, vagy sem.

 

Mert trendek jönnek-mennek. A nadrág felcsúszik, a szlengek elolvadnak, a filterek eltűnnek.

 

De az „ilyet” az marad. A „kutyát” továbbra sem ugatjuk le „kugyának”. És a „mármint” sem kéri, hogy kettévágjuk, mint egy rosszul sikerült szendvicset.

A magyar nyelv türelmes, csak időnként megköszörüli a torkát, és diszkréten odasúgja: „Segítenék. Ha hagynátok.”