Megérkezett a választási évad, amikor a városok és falvak utcáin újra rajzanak a kopogtatócédulás zarándokok. A kapualjakban lesben állnak, a lépcsőházakban portyáznak, a postaládák körül köröznek, mint politikai galambok, akik nem morzsát, hanem aláírást csipegetnek.
A csengő pedig megszűnik használati tárgy lenni, és átalakul idegpróbává.
Ők a demokrácia MLM-ügynökei, a lépcsőház saleses lovagjai, az ajtónyitásra szakosodott motivációs tréningek élő reklámjai.
És amikor ajtót nyitsz, ott állnak mosolyogva, kezükben cédula, tekintetükben az a sajátos hit, amely egyszerre emlékeztet hittérítőre, biztosítási ügynökre és frissen beszervezett call centeresre. Így egyben.
Külön fejezet a lelkes szektás aktivista, aki nem beszél, hanem sugároz. Ő az, aki soha nem kér, hanem meggyőződve vár. Ő az, aki nem vitatkozik, hanem felvilágosít, éppen ezért a beszélgetés vele olyan, mint egy politikai szabadulószoba. Bár tudod, hogy ki kell jutni, egyszerűen nem látod a kijáratot.
Az egész jelenet kísértetiesen ismerős. Ugyanaz a reflex, mint a Jehova tanúinál:
függöny mögötti mozgás, TV lehalkítása, lélegzet visszatartása, és a remény, hogy a csengő egyszer majd elfárad és elkotródik a ház elől.
A kopogtatócédulás aktivista azonban kitartó faj. Ő az az ember, aki képes tíz emeletet végigjárni, ötven ajtón becsöngetni, és még a hatvanadiknál is úgy mosolyogni, mintha most fedezte volna fel a politikai megváltás titkát.
Te pedig ott állsz az ajtóban, és rájössz, a legkevésbé sem az a kérdés, hogy aláírsz-e, hanem hogy milyen gyorsan tudsz udvariasan eltűnni a saját lakásod ajtaja mögött, hátrahagyva egy olyan erős mondatot, hogy az életben ne akarjon hozzád még egyszer becsengetni.
Végül az aktivista távozik, a cédula marad, a csengő pedig némán várja a következő turnust. Mert választási időszakban a politika nem a parlamentben zajlik, hanem az ajtók előtt és az utcai standokon is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése