Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 779.

 


 

1. Fogás: Aranyhal rántva, pánikbundában

 
Hozzávalók:
 
3 darab állatkerti aranyhal (kizárólag szóbeszédből kifogva)
1 csipet tömeghisztéria
2 evőkanál „hallottam, hogy”
Fél liter „biztos forrásból tudom”
1 marék kommentmező
Olaj a tűzre
 
Elkészítés:
 
Először is fogjuk ki az aranyhalat a képzelet tavából. Fontos, hogy a halat ne lássuk, csak halljuk róla, hogy eltűnt. Ettől lesz igazán omlós a történet.
Forgassuk meg a „hallottam, hogy” morzsájában, majd mártsuk bele a „biztos forrásból tudom” tojásába. Az egészet süssük ki jól felhevített indulatban.
Amikor aranybarnára pirul a sztori, tálaljuk kommentekkel megszórva.
 
Tálalási javaslat:
 
Kínáljuk köretként kollektív amnéziával. Fogyasztása után a vendégek garantáltan elfelejtik, hogy valaha is utánanéztek volna bárminek.
 

2. Fogás: Vadkacsa paprikás, városi legendával töltve

 
Hozzávalók:
 
1 kövér vadkacsa a fantázia-tóból
4 evőkanál kulturális félreértés
1 fej hagyma, apróra vágott gyanakvás
1 csipet „én nem vagyok idegenellenes, de…”
Fűszerpaprika a nemzeti színű polcról
Tejföl helyett felháborodás
 
Elkészítés:
 
A kacsát először is béleljük ki előítéletekkel. Ne sajnáljuk, ettől lesz igazán karakteres.
A hagymát dinszteljük aranyszínűre a közösségi média lábasában. Amikor már serceg a gyanakvás, dobjuk rá a kacsát, és hintsük meg jó adag „de én csak kérdezem” fűszerrel.
Főzzük addig, amíg a történet teljesen besűrűsödik. Ha szükséges, adjunk hozzá még egy kanál „valaki mondta”.
 
Tálalási javaslat:
 
Szervírozzuk friss konteóval és ropogós morális pálfordulással.
 

🍽 Séf ajánlata

 
Ezek a fogások kizárólag képzeletbeli alapanyagokból készültek. Valós aranyhalat vagy kacsát nem bántottunk, legfeljebb a logikát pároltuk puhára.
 
A PoRoska-módszer lényege egyszerű:
 
Végy egy túlzó állítást.
Add hozzá a megfelelő mennyiségű felháborodást.
Hagyd főni a közvélemény tűzhelyén.
Tálald tényként.
És már kész is a lakoma, amelyből mindenki repetázik, de senki sem kér receptellenőrzést.
Bon appétit a józan észhez.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...