Elképesztő számomra, ahogy az értelmiségi klub az elmúlt napokban idegállapotba került. Nem azért, mert történt valami különösen tragikus, hanem mert két éve sikerült egy minden porcikájában abszurd történetet komolyan venniük, és most kezd derengeni nekik, hogy talán mégsem a történelem legnagyobb felismerését tették. Az önvizsgálat viszont nehéz műfaj, így marad a kiabálás.
Most éppen a titokzatos szoba körül zajlik a kóruspróba. Ha létezik, az a baj. Ha nem létezik, az még nagyobb baj. A lényeg, hogy kizárólag a háttérben sejtett ördögi machinációval szabad foglalkozni, minden más kérdés tiltólistán van, legyen az zsarolás, nő, dr*g, sz*x, bármi.
Hiszen ha nem a sötét összeesküvésről beszélünk, akkor esetleg szóba kerülne az is, mennyire volt életszerű az egész előadás.
Ezért hallani az egzisztenciális malacvisítást azok részéről, akik politikai túlélési ösztönből kapaszkodnak a mindig aktuális messiásba, közben pedig valami különös logikai csavar mentén támadják azt, aki a történet másik szereplője. Mintha a valóság egy gumiszoba lenne, ahol minden visszapattan, csak a felelősség nem.
De oké, fogadjuk el, hogy a főhős életében először igazat mond. Feledkezzünk meg egy pillanatra arról az apróságról, hogy a nyilatkozatai gyakran rövid időn belül egymás cáfolataivá válnak. Most tényleg és igazából higgyünk neki.
Adott tehát egy frissen megerősödött politikai szereplő, zsebében európai mandátummal, aki meghívást kap egy számára ismeretlen helyszínre, egy olyan személytől, akiről saját állítása szerint már hónapok óta éppen zsarolja. A buli helyszínén gyanús jeleket észlel, némi kérdéses anyagot egy asztalon, mégis úgy dönt, hogy a másik szobában folytatja az estét intim programmal, szigorúan nagykorúval és konszenzuálisan - ezt mindkettőt fontos ám megemlíteni! -, majd másnap délig ott időzik, közben néha posztol egye kicsit. Ha ez a történet valóban így zajlott, akkor nem erkölcsi kérdéseket vet fel elsőként, hanem józan észt érintőeket.
Na de itt ugrik a majom a vízbe. Mi van, ha nem egy sértett ismerős, hanem egy valódi, profi szereplő akarna csapdát állítani? Egy olyan világban, ahol a nemzetbiztonság nem kocsmai szóbeszéd, nem urban legend, hanem kockázatelemzés és előrelátás kérdése, ott egy politikusnál ez nem magánéleti baklövés, hanem potenciális sebezhetőség.
Lehet tehát a háttérben árnyakat festeni a falra, lehet hősöket és gonoszokat gyártani, de ha a történet saját logikája is enyhén szólva is kérdéses, akkor nem biztos, hogy a reflektorfényt kell hibáztatni.
Aki pedig nem tud különbséget tenni politikai rajongás és realitásérzék között, az valóban megérdemli, hogy az óvoda kiscsoportjában találjon magának vezérszerepet. A komoly játszma ugyanis nem az önjelölt messisások privát homokozójában zajlik.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése