Tibi atya és a svéd melegedő rejtélye
Tibi atya áll az IKEA parkoló szélén, mint egy modernkori jós, csak kristálygömb helyett egy félig üres hotdogos papírtálcát szorongat.
– Nem lehet megmozdulni! – dörmögi. – Hol van az a bizonyos válság?
A parkoló közben úgy néz ki, mint egy acélból öntött heringkonzerv: lökhárító lökhárítóval flörtöl, indexlámpák morzejelekkel könyörögnek kegyelemért, vagy legalább egy kis lélegzetvételnyi helyért, a szabad parkolók pedig legendává nemesültek. Aki talál egyet, arról a pletyka szerint azonnal elneveznek egy szekrénysort.
Tibi atya azonban nem hagyja magát. Tudja ő, hogy itt bizony nem vásárlás folyik, hanem a hely egy nemzeti beltéri sétafesztivál.
Szerinte a magyar családok nem ágykeretet vesznek, hanem:
– csak beugranak télen melegedni,
– nyáron hűteni a gondolataikat,
- esőben száradni,
– bolyonganak a mintalakások között, mint lakásvásárlási jelmezbálon,
– esetleg megesznek egy húsgolyót, amit természetesen Svédországból humanitárius segélyként dobtak át pár határon, hogy az éhező magyarokat megsegítsék.
A pénztárnál kígyózó sor nem más, mint optikai csalódás. A kosarakban tornyosuló dobozhegyek szimpla díszletek, senki nem fogja kifizetni. A tetőcsomagtartóra kötözött gardróbszekrény pedig zseniális installációs művészet, véletlenül sem egy vásárlás nyoma. Az egész áruház valójában egy skandináv wellnessközpont, ahol a magyar lélek regenerálódik egy Kallax polc és egy kék-sárga ceruza között.
Tibi atya szigorúan és elég határozottan bólogat: – Ezek itt mind csak nézelődnek. Senki nem vesz semmit. Csak véletlenül mindig pont a kijáratnál rakják tele a bevásárlókocsit és/vagy kék szatyrokat.
Kedden délben közben valaki még mindig a harmadik körét futja a parkolóban, mint egy Forma–1-es pilóta, csak halk káromkodással és bevásárlólistával a kézben.
A pénztáraknál eközben csöndesen csippannak a vonalkódok, az emberek izzadnak, a szalag halad, a terminál pittyeg, a blokk kígyózik, mint egy külön novella. De mindez az atya szerint optikai csalódás. Ő már tudja, hogy ez nem forgalom, hanem tömeges klimatizálás.
– A svédek tartják fenn – suttogja összeesküvő arccal. – Hogy mi itt jó hangulatban melegedjünk.
Valahol egy dolgozó épp egy hatodik lapraszerelt kanapét tolja ki, mert a raktár polcairól már elfogyott, és a svédek, legalábbis a legenda szerint, Stockholm fölött ülnek egy hatalmas térképasztalnál, és elégedetten csettintenek: „Jó. Ma is harmincezer magyar melegedett meg egy vitrines szekrény mellett.”
Tibi atya közben elindul kifelé, kezében szatyorral, amiben három gyertya, két tárolódoboz, egy szőnyeg, egy LED-lámpa, és egy komplett íróasztal lapul. Pedig csak nézelődni, és persze a mélyszegénységben melegedni tért be....
Megjegyzések
Megjegyzés küldése