Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 1118.


MAGYAR PÉTER MÁR „HAZA IS HOZTA” AZ UNIÓS PÉNZT, HETENTE TÖBBSZÖR IS. LEHET, HOGY CSAK AZ IGEIDŐKKEL VAN BAJ

 
 

 
A magyar nyelv ebből a szempontból kifejezetten felhasználóbarát. Van múlt idő, jelen idő és jövő idő. Nem kell úgy megszenvedni vele, mint az angollal vagy az olasszal, ahol az ember pillanatok alatt egy kisebb igeidő-rengetegben találja magát. Btw. jöhet kommentben, melyik nyelvben hány múlt, jelen és jövő idő van.
 
Magyar Péternek mégis sikerült egy egészen új nyelvtani kategóriát létrehoznia: a politikai befejezett jövő időt.
 
Hetek óta arról szólt a kormányzati kommunikáció, hogy hazahozták az uniós pénzeket. Vitézy Dávid is diadalmasan jelentette: "minden forrást hozzunk haza. Jelenthetem: sikerült."
 
A „hazahoztuk” a magyar nyelv jelenlegi szabályai szerint múlt idő. Azt jelenti, hogy valami megtörtént. Ha azt mondom, hogy hazahoztam a gyereket az iskolából, akkor a gyerek jó eséllyel már otthon van, nem pedig szeptember 30-án fogom benyújtani érte a kérelmet.
 
Most viszont Vitézy saját minisztériuma közölte, hogy a mintegy tízmilliárd euró tényleges kifizetése még nem történt meg. Sőt, a végső kifizetési kérelmet is csak szeptember 30-ig kell benyújtani, majd az Európai Bizottság megvizsgálja a vállalások teljesítését, és csak ezután következhet a jóváhagyás és a pénz átutalása.
 
Vagyis jelenleg a helyes igeidő valahogy így hangzana: „Szeretnénk hazahozni.”
Esetleg: „Megteremtettük annak feltételeit, hogy hazahozhassuk.”
Nagyon bátrak akár azt is mondhatnák: „Reményeink szerint haza fogjuk hozni.”
 
Csakhogy ezek egyike sem hangzik olyan jól egy Facebook-posztban, mint az, hogy hazahoztuk.
Pedig a különbség nem nyelvészkedés. A kormány állítása szerint teljesítette az RRF-pénzekhez szükséges mérföldköveket, de ezek hivatalos uniós értékelése még hátravan, a végső kifizetési kérelmet még be kell nyújtani, és a pénzt még nem utalták át.
 
Tehát Magyar Péterék jelenleg ott tartanak, hogy múlt időben ünneplik azt, ami pénzügyi értelemben még jövő idő.
 
Lehet, hogy nem gazdasági kommunikációs probléma van itt. Lehet, hogy egyszerűen kellene a kormány mellé egy magyartanár. 😏

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...