Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 1126.

 

A KORMÁNYZÁS ELSŐ SZABÁLYA: AMIT TEGNAP MÉG BOTRÁNYNAK HÍVTÁL, AZ MA MÁR KORMÁNYZATI GYAKORLAT


 
 
Úgy tűnik, lassan véget ér az az időszak, amikor a hatalom legfontosabb kelléke egy telefon, egy Facebook-fiók és egy megfelelően felháborodott arckifejezés volt. Beköszöntött ugyanis az a kellemetlen korszak, amikor már nem elég rámutatni valamire, hanem csinálni is kell vele valamit.
 
A rendszerváltó lendület például olyan sikeresen szabadította fel a Karmelitát korábbi funkciója alól, hogy amikor megérkezett az Európai Tanács elnöke, hirtelen kellett neki találni egy reprezentatív helyet. Így sikerült eljutni egy arab tulajdonú luxusszállodáig, ahonnan nagyjából ugyanaz a Duna látható, csak szobaszervizzel. A történelem néha egészen drága kerülőúton jut vissza ugyanoda.
 
A közmédia megtisztítása ennél lényegesen takarékosabb műveletnek bizonyult. A 444 érdeklődött, hogyan maradhatott képernyőn Gulyás István, majd a kérdésre olyan gyorsan megszületett a gyakorlati válasz, hogy az érintettnek kisvártatva már biztonsági kísérete is akadt kifelé. Régen az újságíró kérdezett, a hatalom pedig magyarázkodott. Újabban mintha sikerült volna feltalálni az interaktív kérdőjelet. Néha meg elég egy "Nem hinném" komment.
 
Közben Osváth Zsolt arról beszélt, hogy a kampány egyik legsúlyosabb, gyermekeket érintő történetét hazugságokra épített politikai fegyverként használták. Ez elvileg akkora ügy lehetne, hogy külön stúdiót kellene hozzá bérelni. Ehelyett olyan csönd lett körülötte, hogy abban egy lehulló morzsának is sajtótájékoztató-hangja lenne. A választások előtt a gyermekvédelem országos erkölcsi szükségállapot volt, utána valahogy visszakerült a fiókba a kampánykitűzők mellé.
 
És mire azt hinnénk, hogy a napi adag elfogyott, az oktatási miniszter is megérkezik. Szerinte a tanári pálya manapság lényegében azok gyűjtőhelye, akiknek nem erősségük az önálló gondolkodás. Mellé jöhetnek a vidéki kisiskolák bezárásai és az igazgatói kar nagytakarítása. Sajátos oktatáspolitikai innováció: előbb sértsük meg a pedagógusokat, aztán csodálkozzunk, hogy nincs belőlük elég.
Mindez néhány óra termése volt a héten.
 
A választási győzelem utáni konfetti közben lassan belepi a lefolyót, a pezsgő megmelegedett, és valakinek végre fel kell kapcsolnia a neonfényt. Abban pedig már egészen másképp fest a forradalom.
Mert ellenzékből minden probléma bizonyíték arra, hogy alkalmatlan a kormány, kormányról viszont minden probléma kellemetlen módon feladattá változik.
 
És úgy látszik, most kezdődik az a tanév, amelyben már nem lehet minden rossz jegy mellé odaírni:
„Orbán Viktor miatt.”

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...