A magyar diplomácia új korszakába érkezett. Már nem hidakat építünk Kelet és Nyugat között, hanem módszeresen ellenőrizzük, melyik bírja el, ha rágyújtjuk.
A TISZA külpolitikai teljesítményét figyelve lassan külön térképészeti alkalmazás kellene ahhoz, hogy számon lehessen tartani, éppen melyik ország felé sikerült valamilyen fölösleges konfliktust exportálni. Washington, Peking, Moszkva, Bécs, Izrael után most már a brit monarchia környékén is sikerült meglengetni a diplomáciai vasvillát.
Pedig Magyarország helyzetéből adódóan a külpolitika nem igazán az a műfaj, amelyben célszerű minden kocsmába benyitni azzal, hogy „na, kinek van valami problémája?”
Egy közepes méretű, nyitott gazdaságú európai országnak általában barátokra, piacokra, beruházásokra, működő kapcsolatokra és tárgyalópartnerekre van szüksége. Ehhez képest lassan úgy fest a stratégia, mintha a diplomácia sikerkritériuma az lenne, hány fővárosban sikerül egy szemöldököt felhúzatni naponta.
És akkor megérkezett a ló. Ezen a ponton a geopolitika végleg átadta helyét a Monty Pythonnak.
Valaki ugyanis úgy ítélte meg a magyar állam ügyeinek végtelen listáját szemlélve, hogy elérkezett a pillanat hivatalos levélben foglalkozni egy, a brit királyi családot érintő lovas történettel.
Majd amikor ebből kellemetlenség lett, megszületett a magyarázat: „Valóban született egy levél, (…) a levél pontatlanul fogalmazott.”
Csodálatos mondat. Van benne minden, csak felelős nincs.
A levél csak úgy megszületett. Szinte látni, ahogy egy ködös hajnalon egyszer csak ott fekszik a minisztérium bejáratánál egy kis boríték, senki nem tudja, honnan került oda. Aztán szegény még pontatlanul is fogalmazott. Rakoncátlan jószág lehetett.
Csakhogy a valódi kérdés nem az, hogy sikerült-e megfelelő jelzőket és igéket választani, hanem az, hogy miért létezett ez a levél.
Milyen magyar nemzeti érdeket szolgált? Milyen gazdasági előnyt hozott? Milyen diplomáciai pozíciót javított? Milyen problémát oldott meg? És főleg: mi történt volna Magyarországgal, ha egyszerűen senki nem írja meg?
Valószínűleg semmi.
A ló tovább élte volna az életét, a brit monarchia tovább működött volna, Magyarország pedig megspórolt volna magának egy olyan történetet, amelynek végén már nemcsak átvitt értelemben lóg ki a lóláb.
A sokat emlegetett szakértői kormányzásból így lassan egészen különös külpolitikai iskola rajzolódik ki: ahol nincs konfliktus, ott keresünk egyet, ahol pedig még nincs ügy, oda írunk egy levelet.
Ha pedig rosszul sül el? Majd ráfogjuk a levélre.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése