Agymenés 1138.

 

MAGYAR PÉTER MINDENHEZ IS ÉRT, TERMÉSZETESEN AZ ÚJSÁGÍRÁSHOZ IS

 

 

 

Magyar Péter sokoldalúságát igazán kár lenne vitatni. Gazdaság, energia, külpolitika, egészségügy, közlekedés, oktatás, jog, média, kommunikáció, és ami éppen délelőtt tízkor szembejön. 

 

Miniszterelnökként rendszeresen megtudhatjuk tőle, mit kellene csinálnia egy miniszternek, egy hivatalnak, egy vállalatnak, egy újságírónak vagy nagyjából bárkinek, aki Magyarország területén valamilyen, akármilyen, bármilyen tevékenységre vetemedik. Tud főzni, sütni, kertészkedni, és ezekben is képes sztratoszférai magasságokból kioktatni bárkit, akárkit. A jelek szerint azonban mindez nem újonnan megszerzett kormányfői képesség, a használati utasítások osztogatásának komoly előélete van.

 

Amikor még a Diákhitel Központot vezette, interjút adott a Mandinernek, az elkészült változat azonban nem felelt meg az elképzeléseinek. Eddig nincs is semmi különös, egy interjúalany természetesen jelezheti, ha valamit pontatlannak tart. Magyar azonban ennél tovább ment, és lényegében szerkesztési gyorstalpalót tartott az újságírónak arról, milyen kérdésekből kellene kevesebb, és mely témákból több.

 

Nem tetszett neki például, hogy nyolc kérdésből négy szerinte negatív felütéssel közelítette meg a diákhitelezést. A felsőoktatási lemorzsolódás kapcsán pedig egészen konkrétan megkérdezte: biztos, hogy ezt kell fejtegetni a Mandiner hasábjain? Szerinte célszerűbb lett volna arról beszélni, mennyi mindent tett a kormány azért, hogy mindenki megfelelő oktatásban részesülhessen. A munkájukat elveszítő diákoknál ugyanez volt a probléma: miért a rossz hírt hangsúlyozzuk, amikor ott vannak a kormány segítségükre hozott intézkedései?

 

És mivel egy rendes oktatáshoz tananyag is dukál, Magyar példákat is ajánlott. Felhívta az újságíró figyelmét más lapokban megjelent interjúira, amelyeket ő jó szívvel tudott vállalni, mert megfelelően beszámoltak az egyébként tényleg egyedülálló magyar modell eredményeiről. Magyarán nem csupán azt mondta meg, mi nem tetszik neki, hanem azt is megmutatta, hogyan néz ki szerinte a helyesen elkészített sajtótermék.

 

Mindez azért különösen bájos ma, mert Magyar Péter azóta a propaganda egyik legelszántabb diagnosztája lett. Kiválóan felismeri, ha a sajtó politikai szempontok szerint választ témát, súlyoz információkat vagy igyekszik kedvezőbb képet festeni egy kormány teljesítményéről. 

 

Ehhez képest régebben még maga magyarázta egy újságírónak, hogy talán kevesebbet kellene foglalkozni a kellemetlen problémákkal, és többet azzal, mennyi mindent tett a kormány. Mármint az Orbán-kormány.

 

A legszebb azonban az egészben, hogy tulajdonképpen nincs itt semmiféle személyiségcsere. Magyar Péter régen is szeretett használati utasításokat osztogatni, és most is szeret. Csak közben nagyobb lett az iroda, több lett a címzett, és lényegesen hosszabb lett azoknak a dolgoknak a listája, amelyekhez Magyar Péter történetesen ért.

 

Aki pedig esetleg még mindig nem tudja, hogyan kell helyesen újságot írni, kormányozni, gazdaságot irányítani vagy országot vezetni, főzni, sütni és kertet gondozni, annak nincs oka kétségbeesni. Úgy tűnik, használati utasítás továbbra is kérés nélkül jár.