Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 1141.

 

RENDKÍVÜLI: A TACSKÓK MEGELÉGELTÉK A FŰTÉSI VÁLSÁGOT

 
 

 
Újabb társadalmi csoport veszítette el a türelmét: vasárnap délelőtt tacskók vonultak a Parlament elé, miután állításuk szerint a lakásokban uralkodó 20 fokos hőmérséklet már közvetlenül veszélyezteti a kanapén történő, zavartalan szundikálás alkotmányos jogát.
 
A demonstrálók kötött pulóverben, sapkában és sálban érkeztek, többen pedig transzparensekkel követelték a fűtés azonnali bekapcsolását. „20 °C fok van! Megfagyunk!” állt az egyik táblán, miközben egy másik tüntető arra hívta fel a figyelmet, hogy „Itt van a tacskó-tél!”. A szervezők szerint ez utóbbi különösen súlyos meteorológiai jelenség, amely már 22 fok alatt kialakulhat, 21 foknál pedig pokrócba fúródással jár.
 
A kormány egyelőre nem reagált a követelésekre, ezért a tacskók ultimátumot adtak: amennyiben estig nem történik érdemi hőmérséklet-emelkedés, hétfőtől megkezdik a radiátorok előtti területek elfoglalását. A tiltakozók hangsúlyozták, hogy nem radikálisak, tárgyalni is hajlandók, de 23 fok alatt nincs miről beszélni.
 
A demonstráció egyébként békésen zajlott, bár a helyszínen rövid időre komoly feszültség alakult ki, amikor valaki kimondta a séta szót. A tömeg egy része azonnal hazafelé indult, mások viszont jelezték, hogy ilyen időjárási körülmények között legfeljebb pisilésről lehet szó, sétáról semmiképpen.
 
Lapzártánkkor a tüntetők már egy negyedik követeléssel egészítették ki petíciójukat: a fűtés bekapcsolása mellett puha takarót, napi kétszeri jutalomfalatot és a gazdi öléhez való korlátozás nélküli hozzáférést követelnek.
 
A mozgalom szóvivője végül közölte: ha követeléseiket továbbra is figyelmen kívül hagyják, készek a végsőkig elmenni.
 
Vagyis visszafekszenek az ágyba. 😂🐾

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...