Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 1129.

 

Aki még mindig azon akad fenn, hogyan lehet egy uniós forrást hazahozni úgy, hogy közben továbbra is Brüsszelben marad, annak sürgősen bővítenie kellene a nyelvtani ismereteit.
 
 

 
Ez ugyanis nem pénzügyi, hanem igeragozási kérdés.
A „hazahoztuk” ebben az esetben nem hagyományos múlt idő, hanem az európai bürokrácia egyik ritka nyelvtani alakja: a feltételesen teljesült, folyamatban lévő, jövőbe mutató politikai múlt. Olyan eseményt jelöl, amely kommunikációs értelemben már megtörtént, pénzügyi értelemben még nem, de megfelelő politikai körülmények között egyszer akár ténylegesen is bekövetkezhetett volna.
 
A ragozása egyszerű:
én hazahoztam,
te hazahoztad,
ő bejelentette,
mi megszavaztuk,
ti elhittétek,
Brüsszel pedig még mindig őrzi.
 
Persze fölösleges túlságosan aggódni a földrajzi helyzete miatt. Ha egyszer valóban megérkezik, jó eséllyel csak tranzitutas lesz Magyarországon: Ferihegyen kap egy pecsétet, integet a terminálablakból, majd folytatja útját nyugat felé, ahonnan némi technológiai haladás, néhány intelligens kütyü és egy raklapnyi energetikai üdvösség formájában térhet vissza.
 
Vagyis a pénz végül tényleg hazajön.
 
Csak előtte tesz egy kisebb európai körutat.
 
Ezt nevezik a nyelvészek Brüsszelben képzett, német közvetítéssel ragozott uniós pénzmúltnak.
Ritka igeidő. Magyarországon viszont feltűnően gyakran használják.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...
Megjegyzés küldése
További információk