Agymenés 1123.

 

PAKSI ABSZOLÚT FILMSZÍNHÁZ: AMIKOR A DUNA NEM OLVASSA A FORGATÓKÖNYVET

 

 

Magyar Péter politikájának lassan külön műfaji besorolás járna: abszolút filmszínház, katasztrófafilm-elemekkel. Kell hozzá veszély, sürgés-forgás, néhány komor arc, lehetőleg helikopter, csónak, munkagép és rengeteg kamera. Ha pedig nincs megfelelő feszültség, azon lehet segíteni. Egy politikusnak, aki a konfliktusban érzi igazán otthon magát, a nyugodtan működő rendszer ugyanis kommunikációs rémálom. Ott nincs kit megmenteni, nincs kit kiosztani, és ami talán a legrosszabb: nincs főszerep.

 

Paks ehhez szinte túl jó díszlet volt.

 

Kevés a víz, veszélyben az erőmű, cselekedni kell, mégpedig azonnal. Megérkezett a helikopter, jöttek a betonelemek, a csónakok, a kamerák, és természetesen maga a főszereplő. A munkaterületből forgatási helyszín lett, a műszaki beavatkozásból politikai akciójelenet, amelyben azt kellett megmutatni, hogy míg mások beszélnek, Magyar Péter cselekszik.

 

A Duna viszont valamiért nem jelentkezett statisztának.

 

A víz ugyanis nem tudta, hogy a jelenetet már felvették, a videót kiposztolták, a politikai tanulságot levonták. Tette, amit a víz szokott: utat keresett magának. A fenékküszöb környezetében kimosódások alakultak ki, amelyeket most betonelemekkel stabilizálnak. A hatóságok szerint ezzel a lehetőséggel számoltak, vagyis önmagában a jelenség nem bizonyítja, hogy a műszaki megoldást elrontották.

 

Kommunikációs szempontból azonban így még szebb a történet. Ha számoltak vele, akkor a második felvonással is számolni lehetett volna, csak hát egy hosszadalmasan előkészített, műszakilag unalmas beavatkozásból nehéz hőstörténetet forgatni. A kamera azt szereti, amikor baj van, valaki megérkezik, mindenki rohan, lehet látványos fotókat készíteni, néhány werk is forog, majd megszületik a megoldás. 

 

A hidrodinamika ennél sajnos lassabb és lényegesen rosszabb médiaszereplő.

 

És talán ez Magyar Péter politikai működésének egyik legérdekesebb sajátossága is. A káosz nem feltétlenül probléma számára, sokkal inkább színpad. Konfliktusban lehet ellenfelet találni, felelőst kijelölni, sürgősséget teremteni, beavatkozni, majd elmesélni, hogy nélküle minden összeomlott volna. Ha a helyzet eleve feszült, remek. Ha nem eléggé feszült, néhány politikai mondattal még lehet emelni a dramaturgián.

 

Paksnál mindehhez ráadásul ott voltak azok a szakemberek és ellenzéki megszólalók is, akik kérdéseket tettek fel a megoldással kapcsolatban. Ők a filmszínház logikájában természetesen nem szakmai vitapartnerek, hanem akadékoskodók. Egy akciófilmben ugyanis nincs idő hatástanulmányokra és hosszú műszaki vitákra. A helikopter már jár, tessék felvenni, mert elég drága az óradíja.

 

Most pedig a kamerák reflektorfényétől távol szakemberek dolgoznak azon, hogy a meder stabil maradjon. Nekik valószínűleg kevesebb lájk jut majd, pedig végső soron az ő munkájuk dönti el, hogy a beavatkozás hosszú távon megfelelően működik-e.

 

Az abszolút filmszínház augusztusi epizódja tehát elkészült. Volt veszély, főszereplő, akció, látvány és győzelmi jelenet. Csak a Duna improvizálni kezdett.