Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 1134.

 

A HIVATÁSOS NYENYERGŐ

 
 

 
A zero waste csoportok különleges ökoszisztémák. Az ember azt hinné, azért jöttek létre, hogy ami az egyik háztartásban feleslegessé vált, az ne a kukában végezze, hanem valaki másnál folytassa pályafutását.
 
De az evolúció itt sem állt meg. Megjelent a hivatásos nyenyergő.
 
A hivatásos nyenyergő soha nem írja azt, hogy „kérem”. Az amatőrök írnak ilyet. Neki, kérem tisztelettel, indoka van.
 
Ha felkerül egy lábas, a nagymama beteg. Ha gyerekruha, a gyerek nyomorog. Ha macskabútor, a cica éhezik. Ha radiátor, természetesen fázik valaki. Ha pedig egy bontatlan parfüm, már egészen bonyolult családi tragédia szükséges, de a hivatásos nyenyergő kreativitását nem kell félteni.
 
Az igazán rutinos versenyző több szakágban indul. Van beteg nagymamája, három nélkülöző gyereke, mentett kutyája, mentett, vesebeteg macskája, friss költözése egy töküres lakásba, válása egy narcisztikus, bántalmazó férjtől/feleségtől, váratlan életkezdése és egy titokzatos rokona, akinek történetesen mindig pontosan arra van szüksége, amit aznap feltettek a csoportba.
 
Az ember egy idő után aggódni kezd ezért a családért. Aztán megnyugszik, mert két nappal később a beteg nagymama kenyérpirítója 4500 forintért felbukkan a Marketplace-en.
 
Csodálatos dolog a gyógyulás.
 
A nyomorgó gyerek kinőtt ruhacsomagja szintén pénzzé változik, az éhező kismacska pedig szemmel láthatóan kereskedelmi pályára lépett és a cicabútor is a virtuális piacon kap helyet. Mire észbe kapunk, kiderül, hogy nem is egy tragikus sorsú nagycsaládot figyeltünk hónapokon keresztül, hanem egy rendkívül alacsony beszerzési költséggel működő mikrovállalkozást.
 
A rendszer üzletileg kétségkívül zseniális.
 
  • Beszerzési ár: nulla forint.
  • Marketing: beteg nagymama.
  • Logisztika: „érte tudok menni azonnal”.
  • Értékesítési csatorna: Marketplace.
  • Árrés: gyakorlatilag végtelen.
 
Csak közben valahol elveszett a zero waste. Pedig milyen felszabadító lenne egyszer ezt olvasni egy jelentkezésnél: „Kérem, mert tetszik.”
 
Semmi leukémiás aranyhal. Semmi depressziós tengerimalac. Semmi hétgyermekes nagymama, aki egy fűnyíró nélkül képtelen új életet kezdeni.
 
Csak egy őszinte ember, aki szeretne egy ingyen cuccot. Radikális gondolat, tudom.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...