Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 1153.

 

A PROLIK VEZÉRE

 

 
Magyar Péter nemrég üzent Mészáros Lőrincnek. Természetesen nem levélben, nem hivatalos megkeresésben, nem egy jogállami eljárás keretében, hanem a színpadról, a rajongótábor előtt, mert a népbíróságokon nincs szükség bizonyítékokra, csak mikrofonra és megfelelő hangerőre.
 
„Kedves Várkonyi Andrea, megtenné, hogy felolvassa az üzenetet a címzettnek?”
 
Értjük a tréfát. Mészáros Lőrinc akkora bunkó, hogy olvasni sem tud, ezért a feleségének kell felolvasnia neki a miniszterelnök üzenetét.
 
Hahahaha.
 
A közönség nevet. A megmondóemberek bólogatnak. A digitális janicsárok már gyártják is a mémeket. A vezér pedig elégedetten néz körbe: megint sikerült úgy tennie, mintha kormányozna.
Pedig csak beszólt valakinek.
 
Ez Magyar Péter politikájának lényege. Nincs szükség bíróságra, vizsgálatra vagy jogerős ítéletre. Elég kijelölni a napi ellenséget, majd a tömeg elé dobni. Ma Mészáros, holnap egy újságíró, holnapután egy orvos, egy tanár, egy vállalkozó vagy bárki, aki nem hajlandó kellő lelkesedéssel csodálni a miniszterelnököt.
 
A politikai program egyszerű:
 
  • nevezz meg valakit;
  • alázd meg nyilvánosan;
  • várd meg a tapsot;
  • majd mondd azt, hogy ez a nagybetűs rendszerváltás.
 
A prolik vezére nem felemelni akarja a tömeget, hanem gondoskodik róla, hogy az lehetőleg soha ne akarjon gondolkodni. Nem kérdez, hanem üvölt. Nem bizonyít, hanem sejtet. Nem vitatkozik, hanem gúnyolódik. A bonyolult gazdasági, jogi és társadalmi kérdéseket egyetlen mondatra egyszerűsíti:
Ott a gazdag ember. Gyűlöld!
 
Mindegy, hány vállalkozást működtet. Mindegy, hány embernek ad közvetlenül vagy közvetve munkát. Mindegy, hogy fizet-e adót, épít-e gyárat, vagy követett-e el bármit, amit egy független bíróság bizonyított.
 
Gazdag. Tehát bűnös.
 
A vezér megmutatja, kit kell utálni, a közönség pedig hálásan utálja. Micsoda felszabadító érzés! Nem kell többé a saját életünkkel, döntéseinkkel vagy az ország valódi problémáival foglalkozni. Elég beállni a napi kétperces gyűlöletre.
 
Közben a benzin drágul, a gázolaj hétszáz forint fölött jár, az energiaellátás bizonytalanná válik, minisztériumok hónapok óta szervezeti szabályzat nélkül működnek, és a miniszterelnök az újságból értesül stratégiai jelentőségű állami ügyekről.
 
De sebaj. Mészáros biztosan nem tud olvasni.
 
Hahahaha.
 
Magyar Péter azt képzeli magáról, hogy néptribun, pedig valójában egy kommentmezővé alakította a kormányzást. A miniszterelnöki tekintély helyére beköltözött a kocsmai beszólás, az államférfi helyére pedig felállt a hordóra egy sértett ember, aki minden reggel kiválasztja, kit kell aznap kollektíven gyűlölni.
 
A legszebb mégis az, hogy követői mindezt bátorságnak nevezik.
 
Nem annak, ami valójában: lefelé húzó, primitív tömegpolitikának, amely nem igazságot szolgáltat, hanem közönséget szórakoztat más emberek megalázásával.
 
A prolik vezére ez a f@szi. Nem azért, mert a szegényeket képviseli, hanem mert mindenkiből elő akarja csalogatni a legrosszabb, legirigyebb és legkegyetlenebb prolit. Az igazi lumpenproletárt.
 
Ma még együtt röhögtök vele.
Aztán egyszer kimondja a ti neveteket is.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...