AMIKOR MÁR NEM ELÉG A KOMMENTSZEKCIÓBAN IMÁDNI A VEZÉRT
Az ember azt hinné, hogy a politikai rajongásnak van valamiféle természetes végállomása, amelynél az illető már megveszi a pártlogós pólót, végigüvölti a rendezvényt, majd esténként ötven vadidegennek elmagyarázza a Facebookon, hogy Magyar Péter személyesen fogja elhozni a jogállamot, az európai béreket és feltehetően a tartós tejet is. Most azonban kiderült, hogy nincs ilyen végállomás, mert mindig akad valaki, aki úgy néz végig a két vézna lábszárán, mint egy kihasználatlan politikai hirdetőfelületen, és arra jut, hogy oda bizony a miniszterelnök arcképe kívánkozik.
Így került Magyar Péter egy vádlira, közvetlenül a sportzokni fölé, oda, ahová normális esetben legfeljebb egy rosszul sikerült sárkány, egy kínai írásjelnek hitt étlaprészlet vagy az ember húszévesen hozott egyéb megbánható döntése kerül. A portré alatt még a „Ne féljetek!” felirat is megjelenik, amit a kép láttán különösen nehéz betartani, mert aki egy hivatalban lévő politikust önként magára tetováltat, annál soha nem lehet tudni, mi következik legközelebb: a pártprogram a combra, a kormánylista a hátára, vagy egy teljes országjárás panorámaképe a feneke fölé.
A másik lábon közben egy női alak figyel, akinek kiléte legalább akkora rejtély, mint a Tisza gazdaságpolitikája. Lehet Kaja Kallas, lehet Ursula von der Leyen, lehet egy eltévedt Vogel Evelyn portré, esetleg Ilike, aki nekünk csak Ilona, de az sem kizárt, hogy maga a tetováló sem tudta pontosan, kit rajzol, csak kapott egy homályos fényképet azzal az utasítással, hogy valami európai nő legyen, aki szigorúan néz. Ursula ugyan nemigen hasonlít rá, Kaja Kallas valamivel inkább, de ebben a politikai Sixtus-kápolnában talán nem is a személyazonosság a fontos, hanem az üzenet: az egyik lábon Magyar Péter, a másikon Brüsszel, középen pedig az ember, aki mindezt kifizette.
A rajongásnak ez már nem az a szintje, amikor valaki támogat egy politikust, hanem az, amikor önként emberi választási plakáttá alakítja magát, csak éppen ezt az óriásplakátot nem lehet a kampány végén leszerelni. Ha ugyanis Magyar Péter néhány év múlva ugyanúgy végzi, mint a legtöbb aktuális megváltó, akiről hívei egy idő után azt állítják, hogy ők már az első pillanatban átláttak rajta, ezt a történetet kissé nehéz lesz hitelesen előadni egy olyan rövidnadrágban, amelyből maga a cáfolat néz vissza.
Van azonban ebben valami költői igazság. Magyar Péter politikája eddig is nagyrészt abból állt, hogy ráírta magát mindenre, ami éppen szembejött, ezért teljesen logikus, hogy végül valaki lábszárán kötött ki. A helyválasztás is tökéletes, mert a személyi kultusz ugyan már hatalmasra dagadt, de a hordozófelület szemmel láthatóan még mindig meglehetősen vékony.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése