Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 1144.

 

A DEMOKRÁCIA LEGSZEBB NAPJA: AMIKOR MÁR ALTERNATÍVÁRA SINCS SZÜKSÉG

 

 
 
„A demokráciának nincs szüksége alternatívákra.”
 
Ennél tömörebben talán még soha nem sikerült véletlenül megfogalmazni a demokrácia ellentétét.
Mert hát mi is a demokrácia? Az a roppant idegesítő rendszer, amelyben különböző emberek különböző dolgokat gondolnak, több párt közül választanak, aztán néha még az is előfordul, hogy nem az nyer, akinek szerintünk nyernie kellett volna.
 
Kellemetlen konstrukció.
 
Sokkal egyszerűbb lenne egy korszerűsített változat. A választások természetesen megmaradnának, hiszen mégiscsak demokrácia vagyunk, csak az alternatívákat kellene eltávolítani belőlük. A polgár szépen elmenne szavazni, megkapná a szavazólapot, amelyen szerepelne a megfelelő választás, majd teljesen szabadon eldönthetné, hogy arra szavaz-e.
 
Aki pedig mégis másra szeretne voksolni, annak türelmesen elmagyaráznánk, hogy félreértette a demokráciát.
 
Németországban az elmúlt hétvégén azért vonultak utcára tömegek, mert az AfD Szász-Anhaltban 44 százalékot szerzett, és sok tüntető a párt betiltását követeli. Az egyik transzparens pedig megszülte ezt a gyöngyszemet: „A demokráciának nincs szüksége alternatívákra.”
 
Pedig talán éppen ott kezdődne az érdekesebb kérdés, hogy miért választotta a szavazók 44 százaléka ezt az alternatívát. Mi az az ok, ami miatt elfordultak a korábbi pártoktól, mire nem kaptak választ, és mitől lett ekkora az AfD támogatottsága?
 
De ez már fárasztó lenne. Elemezni kellene, vitatkozni, érvelni, választókat visszanyerni, esetleg még hibákat is beismerni.
 
Betiltani sokkal egyszerűbb. A demokráciának ugyanis nincs szüksége alternatívákra.
Remek. Már csak a választásokat kell hozzá igazítani, és kész is a tökéletes demokrácia. 😏

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...