Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 1136.

 

Magyar Peti újra országjárásra indul. Úgy látszik, a választási kampány véget ért, csak ezt valaki elfelejtette közölni a miniszterelnökkel.
 
 

 
Mondjuk én ezt az országjárást sem teljesen értem. Országot járni általában a vándorcirkusz szokott, a kormány feladata tudtommal inkább az lenne, hogy kormányozzon. De lehet, hogy régimódi vagyok, és az új államigazgatás úgy működik, hogy ha elég település főterén elmondjuk ugyanazt mikrofonba, akkor közben magától megoldódik minden.
 
Itt van ugyanis az ősz, utána pedig meglepő fordulatként várhatóan megérkezik a tél is. A lakosságot ezért esetleg érdekelné, hogy lesz-e elegendő és megfizethető gáz, tűzifa, gyógyszer és élelmiszer, mi lesz az üzemanyaggal, az árakkal, a rezsivel, és miből fizeti mindezt az, akinek a pénztárcája nem kapott miniszterelnöki országjárás büdzséjéből.
 
Mert abból, hogy Petikemegérkezik egy városba, kezet fog, beszédet mond, lefotózzák, készül hatezer szelfi, azt megosztja a Facebookon, majd továbbgurul a következő állomásra, egyelőre nehéz begyújtani a kazánba. A kampánybeszédnek ráadásul kifejezetten rossz a fűtőértéke, benzinkúton sem fogadják el, a gyógyszertárban pedig hiába teszünk három országjárós szelfit a pultra, abból még nem lesz vérnyomáscsökkentő.
 
Persze országot járni látványosabb, mint országot vezetni. Az egyikhez kell egy busz, egy mikrofon és egy stáb, tisztára, mint a cirkuszi karaván. A másikhoz energiaellátás, költségvetés, működő egészségügy, gazdaságpolitika és néhány kellemetlen döntés. Kínos.
 
Úgyhogy Petike csak járja az országot. Mi pedig közben itt maradunk benne.
Csak egy apró kérdés: mire hazaér az országjárásból, addigra ki fog kormányozni?

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...