Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 1128.

 

FORSTHOFFER ÁGNES, AVAGY A HIBBANT NERO UDVARI ILLEMTANTANÁRA

 

 
 
Forsthoffer Ágnes mostanában különös politikai hivatást talált magának: ő lett Magyar Péter kommunikációs romeltakarítója. Miután a főnök végigszalad a Facebookon egy képzeletbeli benzineskannával, rámutat valakire, lehazugozza, megvádolja, kiosztja, politikai hullának nyilvánítja, majd diadalmasan felgyújtja maga mögött a függönyt, Forsthoffer megérkezik a poroltóval, és felháborodva közli, hogy az ellenzék hangneme egyszerűen elfogadhatatlan.
 
A TISZA-ban ugyanis kialakult egy egészen sajátos kommunikációs illemtan.
 
Magyar Péter valakit sérteget: őszinte közéleti beszéd.
Magyar Péter vádaskodása: jogos kérdésfelvetés.
Magyar Péter személyeskedése: karakteres politikai vélemény.
Ha valaki ugyanezt visszaküldi neki: példátlan agresszió.
 
Ha pedig valaki még nevet is rajta, valószínűleg össze kell hívni az ENSZ Biztonsági Tanácsát.
Toroczkai László tenap szintén elkövette azt a súlyos politikai hibát, hogy nem feküdt hanyatt, amikor a hibbant Nero rámutatott. Visszaszólt. Ekkor természetesen megérkezett Forsthoffer Ágnes, a TISZA politikai óvónénije, és jelezte, hogy a másik kisfiú csúnyán beszélt Petikével.
 
Az előzményeket ilyenkor nem vizsgáljuk. Az ugyanis rettenetesen megzavarná a történetet.
Magyar Péter politikai kommunikációja lassan úgy működik, mint egy egyszemélyes népbíróság: ő a feljelentő, az ügyész, a bíró, a tanú és természetesen az áldozat is. Délelőtt még ítéletet hirdet valaki fölött, délután pedig már zokogva mutatja a horzsolást, amit akkor szerzett, amikor az illető visszarúgta a politikai labdát.
 
És ekkor lép színpadra Forsthoffer. „Hát ilyen hangnemben beszélünk egymással?”
 
Igen, Ágnes. Pontosan olyanban, amilyenben a főnököd megtanította az egész országot beszélni.
Talán ezért lenne célszerű időnként nem azokat rendreutasítani, akik visszaszólnak, hanem odafordulni a politikai hibbant Neróhoz, aki már megint a gyufásdobozzal rohangál a függönyök között, mert egy idő után meglehetősen nevetséges úgy panaszkodni a füstszagra, hogy közben mindenki látja, kinél van a Zippo.
 
A TISZA-ban persze valószínűleg ezt sem egyszerű szóvá tenni. Nerónak ugyanis ritkán mondják meg az udvaroncai, hogy talán nem minden összeesküvés, nem minden kritikus ellenség, és nem minden ember gazember pusztán azért, mert Őfelsége aznap reggel így ébredt.
 
Ezért marad Forsthoffer Ágnesnek a hálátlan feladat: Nero gyújtogat, Ágnes pedig jár utána, és kiosztja a tűzoltókat, amiért qrva hangosan szirénáznak.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...

Agymenés 551.

A TOLERANCIA NAGY VÉGSŐ GYŐZELME   Elérkeztünk hát a civilizáció csúcsára. A tolerancia diadalmenete beért a célba, lobog a zászló, csillog a konfetti, és mindenki boldog — kivéve azokat, akik még képesek gondolkodni. Ők már csak suttogva beszélnek, lehúzott redőny mögött, mint a régi rendszerben a rendszerkritikusok. Csak most nem a párt, hanem a „jóérzésű közösség” jön értük, kommentben, caps lockkal.   Régen a tudás hatalom volt, ma inkább provokáció. A vélemény bűncselekmény, ha nem trendi; a humor gyűlöletbeszéd , ha valaki megsértődik rajta. És a logika? Az már mikrosértés, mert “lehúzza az önbecsülését azoknak, akik inkább érzésből élnek, mint értelemből.” A modern kor új bölcse azt mondja: ne gondolkodj, érezz! — és ha érzel, csak pozitívat, lehetőleg szivárványos szűrővel. Aki pedig mégis gondolkodni mer, az „toxikus”, „kirekesztő” vagy „intellektuálisan elnyomó”.   Szóval igen, Dosztojevszkij megjósolta a jövőt: eljön az idő, amikor a gondolkodás diszkriminatív ...