Kezdek arra gyanakodni, hogy Magyarországon nem kormányváltás történt, hanem valaki véletlenül összekeverte a választási eredményt az óvodai beszoktatási papírokkal, és azóta senkinek nincs szíve szólni, hogy a miniszterelnöki dolgozószobába alapvetően nem szükséges nyunyókát vinni.
Magyar Péter ugyanis új szintre emelte az államférfiúi kelléktár fogalmát. Más miniszterelnök aktatáskával érkezik, magával viszi a háttéranyagokat, esetleg a külügyminiszterét, ha pedig különösen nehéz nap vár rá, még egy gazdasági főtanácsadót is becsomagol.
A miénk viszont kapott egy TV Macit, és szemmel láthatóan úgy döntött, hogy akkor mostantól ketten viszik az országot.
A maci ráadásul nem pusztán reprezentációs feladatokat kapott, mert a parlamentben már a szavazásba is besegített: Magyar Péter a plüssfigura mancsával nyomta meg az egyik gombot. Ez azért megnyugtató fejlemény, mert ha eddig bárkiben felmerült volna, hogy bizonyos kormányzati döntések mögött pontosan milyen szakmai előkészítés áll, most legalább tudjuk, hogy adott esetben egy megfelelően pozicionált medvemancs is része lehet a döntéshozatali folyamatnak.
A következő lépés logikusan az lehet, hogy a TV Maci államtitkári kinevezést kap, hiszen a parlamenti munkatapasztalata már megvan, politikai botránya egyelőre nincs, és az eddigi teljesítménye alapján legalább azt a gombot biztosan megtalálja, amelyiket megmutatnak neki. Az sem elhanyagolható előny, hogy sajtótájékoztatón nehéz rajtakapni egy ellentmondásos nyilatkozaton, külpolitikai kérdésekben pedig olyan fegyelmezett hallgatásra képes, amilyenről több kormánytag csak álmodhat.
A közmédiás kirándulás közben aztán Süsü is előkerült, akit az eredeti figurák egyikeként gondosan őriznek, megfelelő körülmények között. Innentől kezdve már csak idő kérdése, mikor alakul meg a Miniszterelnökségen a Mesefigurákért Felelős Államtitkárság, amelynek első stratégiai dokumentuma nyilván azt vizsgálja majd, miként lehetne a magyar gazdaság problémáit Pom Pom, Mirr-Murr és a Kockásfülű Nyúl bevonásával kezelni.
Mert ha már a TV Maci parlamenti szavazati jogot kapott, nincs értelme félúton megállni. Süsü például kiválóan alkalmas lehetne kormányszóvivőnek, mert legalább előre tudjuk róla, hogy egyfejű, így bizonyos kommunikációs félreértések eleve kizárhatók. A Kockásfülű Nyúl mehetne külügyminiszternek, tekintettel kiváló mobilitására, Mekk Elek megkapná az építésügyet, ahol a szakmai múltja alapján azonnal otthon érezné magát.
Magyar Péternek pedig maradna a TV Maci, mert egy nyunyókától mégsem választjuk el az embert csak azért, mert közben felnőtt és miniszterelnök lett.
Különösen azért nem, mert lassan egészen sajátos műfajjá áll össze a miniszterelnöki szerepfelfogás. Egyik pillanatban Mészáros Lőrinc videója alatt azon töprengünk sírva röhögős emojival, hogy „ez a csávó vajon miben van?”, a következőben már plüssmacival szavazunk a parlamentben, közben meglátogatjuk Süsüt, és az egész kezd úgy kinézni, mintha az ország vezetését egy különösen hosszúra nyúlt napközis foglalkozással keresztezték volna.
Mindezzel önmagában még az égvilágon semmi baj nem lenne, ha Magyar Péter egy televíziós műsorvezető, influenszer vagy egy retró mesecsatorna új arca volna. Egy miniszterelnöknél azonban időnként óhatatlanul felmerül az igény arra, hogy amikor megszólal a parlamenti csengő, akkor ne az legyen az ember első gondolata, hogy vajon Peti hozta-e a maciját.
Mert lassan tényleg csak az esti rutin hiányzik. Hatkor kormányülés, hétkor vacsora, fél nyolckor Süsü, utána fogmosás, TV Maci szépen betakarva, majd Magyar Péter még gyorsan kitesz egy posztot arról, hogy valamelyik gazdasági szereplő „vajon miben van
”, aztán villanyoltás.
Reggel pedig kezdődhet elölről az ország vezetése, természetesen csak akkor, ha megvan a nyunyóka.
Mert maci nélkül azért mégsem lehet felelősen kormányozni.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése