Egy dudás csárdája: Magyar Péter és a tisz(t)a hang disszonanciája
A magyar politikai színpad legújabb MANökenje, alias Magyar Péter, ismét drámai homlokráncolással jelentette be: a csárdában nem tűri meg más dudáját, főleg nem azt, amelyik nem őt fújja. A Kutyapárt ugyanis pimaszul nem hajlandó visszabújni a koncon osztozkodók farzsebébe, ezzel pedig súlyosan megsértették a Magyar-féle új etika szabályzatának első, második, tizedik pontját: „Mindenki engem akar, aki meg nem, az gyanús!”
Természetesen az igazság bajnoka, a tiszás propagandamédia (ismert nevén 444) máris megérezte a vért. Villámgyorsan megszületett a cikk, melyben hosszasan, sápadt arccal és moralizálva bizonygatják, hogy a Kutyapárt valójában a NER ügynöke, hiszen nem hajlandóak önként beállni a Temus Messiás mögé.
A cikkben megszólalt egy névtelen forrás is, aki elmondta, hogy „a Kutyapárt egyik tagja gyanúsan nem nézett Péterre, amikor az EP-szavazás éteri rezgéseit tolmácsolta a nappaliból”. Ez egyértelmű jele lehet az árulásnak. A 444 azóta saját grafikust is bevetett: a legújabb illusztrációjukon egy kutya dudál egy csárdában, miközben Magyar Péter egy nadrágszíjjal próbálja kiszorítani.
Allegorikusan, persze.
„Ez gyilkolászás!” – jelentette ki egy könnycsepp kíséretében Magyar, miközben EP-képviselői mandátumát telepatikusan próbálta érvényesíteni Brüsszelben, egy budai bérház konyhájából. A csárdában azonban már forr a gulyás, és nem biztos, hogy mindenki az ő fakanalára vágyik.
A kérdés csak az: ki fújja végül a leghangosabban a dudát? És vajon van-e akkora csárda, amelyik elbír még ennél is több egót?

Megjegyzések
Megjegyzés küldése