Moncsi agymenései

  A leggings kényelmes, ezt senki nem vitatja. Felhúzod, és hirtelen kész a „reggel nem volt időm” outfit. Csakhogy! A leggings olyan, mint az instant leves: gyors, praktikus, de senki nem gondolja komolyan, hogy fine dining.   Tornaterem? Igen. Jógaóra? Naná. Kirándulás? Tökéletes.   Utcán? Nos, ott már inkább a bátor performansz és a közszereplés határát súrolja. Ha mégis ragaszkodsz hozzá, legalább engedd meg egy hosszabb felsőnek, hogy jótékonyan eltakarja a kényesebb pontokat, mert különben a járókelők kénytelenek lesznek anatómiai gyorstalpalót kapni.   És akkor még ott van a leggings divat legsötétebb bugyra: a testszínű leggings   Ez nem ruhadarab, hanem társadalmi kísérlet.   Messziről úgy tűnik, mintha teljes, pőre valód pompájában közlekednél, és hidd el: senki nem szeretne Sherlock Holmes módjára nyomozni, hogy tényleg textil van rajtad, vagy csak a bátorságod.   A stílus kortól és mérettől független, de a leggingsnek is vannak határai – és...

"Országos focitorna” Törökbálinton – avagy a nagy Kamupipőke show    A hétvége sporteseményének beharangozott „országos focitorna” valójában inkább hasonlított egy félresikerült családi piknikre, mint bármiféle országos rendezvényre. Nézőtér? Nulla. Hangulat? Maximum a tücskök ciripelése. De sebaj, mert ha van egy celeb, aki saját magát szponzorálja, máris világversenynek lehet nevezni az eseményt. Hol a tömeg, Péter?   A fotókon több a póz, mint a szurkoló. Bár ha valaki igazán figyelmesen nézi, még a háttérben ácsorgó két unatkozó kutya is nagyobb lelkesedést mutat, mint a képzeletbeli közönség. Miért nem raktak legalább kartonembereket a lelátóra? lllett volna a „nemzeti” hangulathoz. És hát a temus messiás imádja a kartonbábukat, még a vitában is, hiszen az legalább nem szól vissza.   Természetesen a főszereplő nem más, mint Péter, a focistafeleség, aki – mivel a labdát kezelni veszélyes feladat lenne – a kapuba állt. Ott legalább kisebb az esély, hogy saját mag...

  A baloldali woke kommunikációs tankönyv valahogy így kezdődhetne: „Ha nincs elég náci, gyárts egyet. Ha nincs elég fasizmus, bélyegezd annak az ellenfeled. Ha pedig valaki szóvá meri tenni, hogy a terrorista antifa brigád kicsit sok molotovval érvel, akkor nevezd őt fasisztának – és kész.”   Így lesz a valódi antifasizmus hirtelen egy lufi, amit könnyen fel lehet cserélni a fekete kapucnis, kukaborogató antifa hobbicsapattal. Az utca kövein füstölő kukák és lángoló autók között megszületik a „progresszív antifasizmus”, ami annyira haladó, hogy már nem is a fasizmus ellen küzd, hanem mindenki ellen, aki nem tapsolja meg őket kellő hangerővel.   A woke szóhasználatban az antifasiszta hős ma nem Churchill vagy a normandiai partraszállás katonája, hanem egy szakállas egyetemista, aki fél kézzel graffitizik, másikkal iPhone-ozik, miközben „náci rendszert” kiált egy kávézó teraszán, ahol egy csésze szójatejes latte kerül 3500 forintba.   És akkor még nem is beszéltünk az...

  Szegény Magyar Péter. Komolyan mondom, lassan már gyűjtést kellene indítani számára „Szerencsétlen Politikusok Alapítvány” címen. Nem azért, mintha anyagilag rászorulna, hanem mert ilyen balsors mellett még a Himnuszt is újra kellene írni: „Bal sors, akit régen tép, az most különösen tép.”   Először a volt barátnője lép színre, aki úgy dönt, hogy a közös csevegésüket nemcsak megőrzi, de egyből sajtótermékké is konvertálja. Ez ma már a magyar startup-szektor: van, aki applikációt fejleszt, van, aki titkos beszélgetéseket értékesít. Mert ugye az érzelmek mulandók, de az ex-beszélgetések örök értéket képviselnek a bulvárban.   Aztán jön Kollár Kinga, aki akkora amatőr, hogy ha egy kártyapakli lenne, akkor a joker is többet érne nála. Ő ugyanis vidáman és hangosan beismeri, hogy az EU-s kórházpénzeket szándékosan blokkolták. Nem elég, hogy kimondja, még örömködik is rajta, mintha éppen megnyerte volna a bingót a művelődési házban.    Az ember ilyenkor tényleg megk...

Hogyan tarts kutyát 2025-ben? – Rövid használati útmutató   1. Nevelés = felesleges luxus.   Régen elég volt annyi: „Lábhoz!” – és lábhoz jött. Ma inkább könyörögj neki, hogy "édeskicsityutyimutyikámgyeremáride" és dobálj bio-vegán jutalomfalatokat, mintha konfettit szórnál esküvőn. A kutya meg persze rád néz: „Na, ennyiért én fel sem kelek a kanapéról.”   2. Alvásrend:   Kutyaház? Ugyan, elavult középkori kínzókamra! A kutya természetes élőhelye a gazdi ágy, két memóriahabos párna között, plüssmackóval, selyemtakaró alatt. Ha te is odaférsz, gratulálunk. De inkább feküdj bele a használaton kívüli kutyaágyba, az a biztos.   3. Közlekedés:   Séta pórázon? Nevetséges! A kutya vagy szabadon közlekedik, mindenféle megkötés és korlátozó eszköz nélkül, vagy menő kutya babakocsiban jár plázába, lehetőleg masnicskás ruhácskában. Ha nagyon divatőrült vagy, akkor hordozókendőben viszed, mint egy újszülöttet. A kutya közben méltóságteljesen bámul: „Jól szolgálsz, embe...

  Van a klasszikus antifasiszta. Ő az, aki könyvtárban ül, vitázik, esetleg gyűlésekre jár, és komolyan hisz abban, hogy az emberiség képes tanulni a múlt hibáiból. Nem dob követ, maximum idézetet Marxtól, és ha nagyon belejön, talán még Gandhi is megjelenik a szövegben. Az antifasiszta olyan, mint a szobatudós: kissé fárasztó, néha elvont, de legalább következetes.   És van az Antifa. Ők azok a feketébe csomagolt, kapucnis "hősök", akik a „nagy ügyet” mindig úgy képviselik, mintha egy garázsbandát toboroznának molotov-koktél szakkörre. Számukra az elv csak álca: olyan, mint egy hátitatyó, amiben vagy egy zászló lobog, vagy egy féltégla lapul, attól függően, hogy a pillanat épp mit kíván.   Az elv számukra olyan, mint a fing. Ott van, amíg bent tartod, jó érzés, hogy a tiéd, de ha a helyzet megkívánja, egy mozdulattal elengeded. Először hangos, utána büdös, majd szétoszlik a levegőben, és senki sem meri vállalni a felelősséget érte. A különbség csak annyi, hogy a fing utá...

  Posztolok valamit, akár ide, akár a saját profilomra és röpke idő alatt világbajnoki szinten sikerül begyűjtenem általában mindkét törzs gyűlöletét. A turbófideszes hadtest szerint én vagyok a vak csótány, aki nem hajlandó meglátni, hogy minden baj gyökere a gonosz ellenzék, amelyik reggelente kígyót reggelizik és patkányt uzsonnázik. A turbóellenzék viszont úgy üvölt rám, mintha legalábbis Orbán személyes ütlege lennék, aki nem veri eléggé a Döbrögit a bottal. Így leszek általában rendre és egyszerre az ördög ügyvédje és az áruló Júdás.   Úgyhogy mindkét oldal kritika és gondolkodás nélküli turbóhíveinek üzenem és javaslom: aki makulátlan Fidesz-propagandára vágyik, annak ott a megafonos cirkusz – minden este főműsoridőben, tapsrenddel és konfettivel. Aki meg ellenzéki szentbeszédet szeretne, az bátran bekapcsolhatja az O1G-kábelcsatornát, ahol Tibi atya, Mérő Vera, Perintfalvi és Noár garantáltan úgy szórják a kormányellenes bölcsességet, mint a mikuláscsomagot decemberben...

  Ünnepélyesen átadták Budapest első iskolautcáját, ahol mostantól nem autók pöfögnek, hanem a belvárosi életminőség. Legalábbis a sajtóanyag szerint. A valóságban ez az utca nem más, mint a város ingatlanmutyijának legújabb kirakata: ha már parkot nem lehet építeni, mert a telek - aranyárban ugyan, de - kell a haveroknak, akkor lefestjük az aszfaltot zöldre, kirakunk pár kaspót, és kész a „fenntarthatósági csoda”.   A gyerekeknek van hol játszaniuk? Van! Ott az aszfalt, csak most székekkel és virágládákkal szegélyezve. Kell árnyék? Majd veszünk napernyőt, hiszen a fák gyökerei útban lennének a mélygarázs-projekteknek. A kaspós fa pedig külön előny: mobilis, könnyen arrébb gurítható, ha épp jön az új társasház, amit a városvezetés egyik jó barátja álmodott ide.   Az igazi innováció viszont a kommunikáció: a korrupciót és a betonvárost sikerült eladni, mint „minőségi, belvárosi életet”. Innen már csak egy lépés, hogy a Nagykörútból „közösségi futópálya” legyen, ahol az au...

    Na, hát kérem szépen. Tudom, most nem ezzel kellene foglalkozni, mert nyilván az összes kiszivárgott papír hamis, a pénzmozgások csak félreértett excel-táblák, a kapcsolatok pedig pusztán „nemzetközi networking tréningek” melléktermékei voltak. Persze, biztos mindenki csak parkettát csiszolt a brit titkosszolgálatnak, vagy függönyvarró mesterkurzuson segédkezett.   De hadd dobjak be egy korszakalkotó ötletet: mi lenne, ha a magyar közszereplők, akik reggeltől estig körbe-körbe járják a tévéstúdiókat és teleszemetelik a közösségi médiát, egyszerűen kiírnák a profilképük mellé, hogy éppen melyik titkosszolgálat tartótisztje vigyáz rájuk? Gondoljunk bele: milyen tiszta, milyen átlátható, milyen „európai” lenne ez az egész így, és mennyire trendi! És természetesen ne csak az oroszok, hanem a Moszad, a CIA és mindenki más is kapjon korrekt kreditet. Nincs ám sumákolás!   Lájkok helyett jöhetne a „Köszönjük, elvtárs!” gomb, és végre a közönség is tudná, hogy kinek druk...

  Micsoda piruett! A magyar média a balettművészet csúcsát járja. Az az online oldal, amelyik két hete még a „fiús–lányos fuvar” legendáját tolta, most hirtelen úgy tesz, mintha mindig is a józanság védőszentje lett volna. Ez nagyjából olyan, mintha a farkas belépne a juhok klubjába, és a vegetáriánus étrend előnyeiről tartana előadást.   Vagy képzeljük el: a kocsmában a legtöbbet ivó alak egyszer csak vízivó-versenyt szervez; a gyorshajtó autós iskolát nyit „Biztonság mindenek felett” mottóval; vagy a hírhedt tűzrakó megírja a „100 tipp, hogyan kerüld el a lángoló szomszédságot” című kézikönyvet.   És mi lesz a következő fejezet? A Viszkis motivációs tréninget tart spórolásból, Lagzi Lajcsi a Magyar Villamosműveknél kap életműdíjat, Semjén pedig állatvédőként turnézik.   Ez Magyarország: itt a szatíra nem kitalált műfaj, hanem a sajtótájékoztatók hivatalos nyelve.

Gyűlöletország 2025 – a legújabb évad   Van egy rossz hírem: Magyarország hivatalosan átcsapott politikai valóságshowba. A különbség csak annyi, hogy itt nem lehet kiesni – legfeljebb börtönbe kerülni, vagy a Facebook-kommentmezőben a virtuális máglyán elégni.   Epizód 1.   Egy ex-gyermekvédelmi dolgozó mesél, miszerint „hallotta, hogy hallották, hogy valaki mondta”. Bizonyíték? Ugyan már! Elég a sejtetés, hiszen a néző úgyis odaképzeli a vért, a könnyet, meg a főgonoszt.   Epizód 2.   Egy titkosszolgálati messiás fogja magát, és kiposztol két politikust. Mert ha valakinek 54 ezer követője van, az már eleve feddhetetlen, nem? A közönség tombol, popcorn fogy, a jogállam pedig közben nyugdíjazva.   Epizód 3.   Jön a videósztár, aki egy arctalan betelefonáló alapján közli: Ózdon éjjelente fekete autók vadásznak fiúkra. Apró baki: Ózdon 2009 óta nincs gyermekotthon. De kit érdekel a térkép, ha ott a dráma?   És itt elszabadul a pokol. Politikusok, inf...

A MÁV-mitológiák krónikája   Az idők hajnalán, mikor még a menetrendeket kőtáblába vésték, és a kalauzok mágikus jegylyukasztóval őrizték a rendet, megszületett a MÁV örök igazsága: „A vasút sohasem késik, és korán sem érkezik soha. Pontosan akkor jön, amikor akar.”   Ez a bölcsesség évszázadokon át adódott tovább, míg végül megérkezett Gandalf is, hogy a Keletiből próbálja elérni Hatvant. Az órát hiába nézi: a peronon függő számlap csak dísz, egy mágikus kör, amelynek mutatói nem az időt, hanem a remény halványulását mérik.   A vonat pedig korántsem közlekedési eszköz, hanem lény. Sárkányarca van, füstöt okád, és néha megtörténik, hogy a Nyugati pályaudvarról indulva azonnal a Bakony mélyén bukkan elő. A vasutasok ezt nem hibának nevezik, hanem „járatoptimalizálásnak”.   Az utasok – szegény földi halandók – a peronon sorakozva nem sietnek sehová. Már rég tudják, hogy a MÁV nem csupán közlekedési társaság, hanem életmódprogram. Aki felszáll, belép a sors könyvébe, ah...

Emberek, tessék végre megérteni!   Kutyakozmetikus ismerős írta ki a napokban visítva, millió felkiáltójellel: rövid szőrű kutyát nem nyírunk.    Nem azért, mert „nincs kedvünk”, hanem mert biológia, élettan és józan ész. És akkor itt álljunk meg egy percre: az is elég ciki, amikor valaki a trimmelős kutyáját nyíratja, mert lusta a megfelelő gondozásra. Tudod, az a fajta gazda, aki azt hiszi, hogy „jó lesz ez így is”, miközben szépen elpuhítja a kemény, időjárás- és bozótálló szőrt, amit az adott fajta pont azért kapott, hogy védje. Ez olyan, mintha valaki direkt kivenné az autóból a biztonsági övet, mert „zavarja a hasán a csat”. Gratulálunk!   De mindez még mindig nem ér fel a rövid szőrű kutyák nyírásával. Az ugyanis az agyhalál csúcsa. Egy mopsz, egy tacskó vagy bármely más rövid szőrű fajta lenyírása kb. olyan szellemi színvonalat tükröz, mint amikor valaki napszemüvegben nézi a napfogyatkozást hegesztőpajzs helyett. Tudod, hogy hülyeség, mégis megcsinálod, aztá...

Uzsibox-inkvizíció: ahol a kekszet máglyán égetik   Üdvözlünk az Uzsibox Szent Inkvizícióban, ahol a bűnös ételek listája hosszabb, mint egy középkori zarándokút.   Tilos: keksz, csoki, Túró Rudi, kakaós csiga.   Engedélyezett: nyers brokkoli, csíráztatott hajdina és a könnyekkel locsolt rizsszelet.   Ha valaki elköveti a főbűnt – mondjuk egy Balaton szelet becsúszik a dobozba –, azonnal jön a kommentszekció, mint a bíborosok tanácsa:   – „Eretnek vagy, asszony!” – „A gyereked el fog kárhozni a glutén és a cukor miatt!” – „Megmérgezed a közösséget, szégyelld magad!”   A legszebb az egészben, hogy a legszigorúbb inkvizítorok maguk ritkán hasonlítanak egy fitneszplakátra. Sokkal inkább úgy festenek, mint akik a reggeli ítélkező poszt után a konyhában már bontják is a családi kiszerelésű csipszet, amint cukros kólával öblítenek le. A nadrág szélén feszületként ül a cipzár, miközben ők éppen arról szónokolnak, hogy más gyereke nem ehet egy falat kekszet sem, me...

  „Állati, nem?” – harsogja az elefánt a pulpitus mögül, miközben ormányával Hatvanpuszta felé legyez, ahol a csíkos zebrákat éppen szürkére mázolják, hogy ne látszódjon rajtuk a túl sok fekete vonás. A csótány közben szorgosan laposkodik, nehogy a vezérfarkas rossz színben tűnjön fel, a nyúl pedig lelkesen bólogat, mintha répajáradékért cserébe mindenhez igent mondana.   A medve mélyen morog, de igazából csak a mézesbödön tartalmát félti, a borz ikrek pedig kórusban harsogják, hogy minden rendben van, hiszen az erdő történelmi sikereket ér el – legalábbis a saját újságukban. A róka hátul számolgatja, hogy vajon a legutóbbi rendeletből hány tyúkot tud elszámolni költségvetési tételként.   A lódoktor közben fennhangon bizonygatja, hogy a zebrák kevéssé sem önként sétálnak a karámba, a statisztikák pedig egyértelműen alátámasztják, hogy még soha nem volt ilyen boldogtalan a vadon. Az őzikeszemű birkák pedig ott állnak a tiszai parton, tágra nyílt tekintettel bámulva, és áhí...

A béke ökle    A közélet színpadán manapság különös szereplők masíroznak. Egyikük, a „tenyeres-hőbörgő”, lakossági fórumokra érkezik, mintha legalábbis Clint Eastwood árnyékát akarná túljátszani. Fiatal újságírókat öklel félre, mintha a szólásszabadságot puszta testi erővel lehetne lebeszélni a pályáról.   Aztán előkap egy éles lőfegyvert – mert mi más tartozna jobban egy szomszédsági beszélgetés kelléktárába, mint egy pisztoly? Közben szónokol arról, hogy „viszket a tenyere”.    Ez bizonyára nem allergia, hanem politikai program: ha valaki kérdez, ütni kell. A másik figura inkább balkáni kocsmajelenetből szökött ki. A barátságos kézfogás helyett pofonokat oszt, a telefonbeszélgetést vagy némi kínos fotókészítési akciót pedig rövidebbre vágja – egyszerűen ellopja a készüléket. Hat-nyolc gorillával vonul be falusi kultúrházakba, ahol úgy próbál vitát nyerni, hogy előbb ordít, majd a hangerőért díjat követel.    Interjú? Csak ha az újságíró elég gyorsan...

A világjárvány, ami nem is volt, de azért megállították a tankok   Valamelyik nap belefutottam egy posztba és sok-sok kommentbe, miszerint a sok egybites szerint a COVID-járvány valójában nem is létezett. Maximum egy kicsit köhécselt a világ, de hát az influenza is szokott. Akkor meg minek ez a hiszti? Az egész csak egy Netflix-minisorozat volt, amit a WHO rendezett, Bill Gates finanszírozott, és az RTL Klub szinkronizált.   Mert a világ megy előre, háborúk, tragédiák, merényletek - minden van itt, kérem, de ezek még mindig itt tartanak.   És hogy mi állította meg a nemlétező járványt szerintük? Természetesen nem az orvosok, nem az oltások, nem a vészhelyzeti intézkedések. Hanem Putyin! Mert ha valaki tankkal megy át a szomszédjához, az köztudottan vírusölő hatású. Az orosz hadsereg a történelem első mobil fertőtlenítő brigádja: benzinnel, lánctalppal és némi foszforral fertőtlenít mindent.   De azért a Facebook-kommentszekció is sokat tett a gyógyulásért. Ott ugyani...

Dögkeselyűk és kutyakomédiák   Magyar közéletünk újra és újra bebizonyítja, hogy a valóság messze túltesz minden politikai kabarén. A hivatásos forradalmárok és önjelölt szabadságharcosok ma már nem is várják meg, hogy valami történjen – inkább minden egyéni tragédiára, közéleti botrányra, sőt, néha egy elhasznált villamosjegyre is rárepülnek, mint a dögkeselyűk. Nem a változás, hanem a reflektorfény az, ami igazán táplálja őket.   Paradox helyzet: ha valakik ellen indokolt lenne "gyűlöletkeltés-ellenes" tüntetést szervezni, akkor azok éppen ők maguk lennének – a Pottyondy–Magyar páros, akik harsány önsajnálattal és morális fölényeskedéssel osztják az észt, és barátaik, akik rendre felszólalnak. Az ember szinte várja, mikor jelentik be, hogy az "Év Áldozata" díjat immár rotációs rendszerben osztják ki közöttük.   A közönség? Már csak a pesti keménymag. Az a szűk, hardcore törzsközönség, amelyik képes hetente háromszor is elmenni ugyanarra a kutyakomédiára, és még fi...

Ötven felett – a szabadság ironikus luxusa   Ötven felett már nem kell bizonyítanunk semmit. Ha valaki nem hiszi, hogy tudunk e-mailt írni, akkor nyugodtan megengedjük neki, hogy tovább éljen a barlangrajzok korszakában. Ha pedig valaki „self-care” workshopra hív, rávágjuk: mi ezt régen úgy hívtuk, hogy "kád, habfürdő, csend".   Emlékszünk arra, amikor a férfiak még telefonszámot kértek és utánunk fütyültek. Ma már csak a véleményünket osztják meg kéretlenül, és ugyanúgy nem kérdeztük őket, mint akkor. A különbség csak annyi, hogy most már nem pirulunk, hanem ásítunk.   Az életünk közepén állunk, egy lábbal még a diszkógömb alatt, a másikkal már a reumatológus rendelőjében. Híd vagyunk a pörgés és a gyógytorna között.   A filmhősök nekünk nem változnak. Ha valaki egyszer ollókezű különc volt, nekünk nem lesz belőle karibi rumos kalóz. A memóriánk válogatós: nem az IMDB-t követi, hanem a saját romantikánkat.   A smink? Már nem művészet, hanem logisztikai kérdés:...