Őszintén szólva megható, amikor valaki ennyire elhivatottan keres munkát, hogy a saját keresetéből vegyen meg egy óvodai kisruhát a lányának. Ez tényleg becsülendő – már ha az embernek van türelme és szótára megfejteni, mit is akar mondani.
A gond csak az, hogy ilyen helyesírással nemcsak a jelentkező szándéka marad homályban, hanem az is kérdésessé válik: mi történik, ha a takarításhoz használt vegyszerek használati útmutatóját kell majd elolvasni?
Mert a Facebookon az ilyen szövegek már népbetegséggé váltak: a vesszők és ékezetek kihalóban, a mondatoknak se eleje, se vége, a „szóköz” pedig egy egzotikus, ritkán látott luxus. És amíg a bejegyzés végére eljutunk, az ember úgy érzi magát, mintha egy rosszul sikerült rejtvényújságban kódfejtést végezne.
Csakhogy a vegyszerek nem Facebook-posztok: ott nincs helyesírási „szabadság”, csak rövid, velős üzenetek, mint például: „Ne keverje sósavval!” vagy „Használat közben viseljen védőkesztyűt!” Ha ezeket ugyanúgy értelmezi, mint a saját mondatait, akkor a tisztaság mellé egy extrán szellőztetett, üres háztömböt is kapunk, már ha marad benne ember, aki elmondja a történetet.
Facebookon viszont egyre több a hasonló, konyhanyelven és légkonyhanyelven írt poszt – mintha a nyelvtan a múlt században maradt volna, és az interneten az írás már csak ajánlott, nem pedig kötelező lenne.
A jövő pedig könnyen lehet, hogy nem az AI, hanem a „Szövegmegértő Applikáció” kora lesz, ami minden második mondatot átfordít emberi nyelvre, hogy ne kelljen doktori fokozat a piros vödör használatához.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése