Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 424.

Köszönjük, főpridemester úr, hogy végre sikerült!


 

Valaha Budapest volt az otthonom, a szívem, a mindennapjaim háttere. Ma már inkább egy posztapokaliptikus díszlet, ahol a túlélés nem az erdőben, hanem a belvárosban igazi kihívás. A Covid idején még a lezárások miatt nem juthattunk messzire – most már lehetne, de őszintén: minek?
 
Most, hogy hosszú idő után átevickéltem a lezárt rakparton a Lánchíd felé, rájöttem: nem a külváros az, ami félelmetes. Ott legfeljebb egy őz néz rám rosszallóan, vagy a szomszéd kutyája morog. A belváros viszont, nos, az igazi kalandtúra. A legváratlanabb helyeken a földön és a padokon szanaszét heverő, alvó, részeg, drogos emberek fogadják a járókelőt. Néhány méterenként egy-egy másnapos, aki épp a falat okádja telibe, vagy a kukát öleli szerelmesen. Az agresszív kéregetők, akik úgy jönnek szembe, mintha legalábbis pénzbehajtók lennének, csak a papírmunka maradt el.
 
Köszönjük, főpridemester úr, a méhlegelőket is! Gyönyörűek. A virágok színesek, a pillangók repkednek – legalább addig, amíg be nem takarja őket a város bűze és pora. Mert Budapest most nem illatozik, hanem bűzlik. Az orromban összekeveredik a rohadó szemét, a húgytól ázott kapualjak és a nyári forróságban pácolódó patkányok aromája. A szürke galambok és a pofátlan varjak pedig mintha önkormányzati felhatalmazással vonulnának fel – hisz a városban ők az igazi lakók, ráadásul szemtelenül elszaporodott létszámban.
 
Patkányból amúgy annyi van, hogy már csak idő kérdése, mikor kapnak saját közgyűlési helyet a Városházán. És biztos vagyok benne, hogy Ön, főpridemester úr, majd személyesen köszönti őket, valami frappáns, soknyelvű beszédben. Azért az angolt, ha lehet, mellőzze.
 
Köszönöm, hogy Budapestből sikerült olyan helyet csinálni, ahol az ember nem a szívét érzi dobogni, hanem a gyomrát liftezni. Hogy a Duna gyöngyéből egy koszlott, bűzlő, szomorú vásári mutatvány lett, ahol a patkány és a hajléktalan egyaránt lakó, a polgár pedig csak statiszta a főpride-showban.
Szívből: egy egykori szerelmes, ma már csak túlélő.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 119

  Ez a társadalom kinevelt egy olyan generációt, ahol a gyerek elvárás, a megfelelés, a pozicionálás eszköze, anyagi forrás és élő eszköz az érzelmi zsaroláshoz, akár rokonok, nagyszülők, különélő apuka, barátok, munkáltató felé. Számukra ez teljesen elfogadható, hiszen az önmaguk iránti szeretetet, egoizmust és a megfelelési kényszert összekeverik a gyerek iránt érzett szeretettel. Ha a gyerek kap valamit - akár érzelmileg, akár anyagilag -, akkor az saját társadalmi pozícióju k megmutatása a külvilágnak, nem pedig a gyerek valós vágyainak és igényeinek teljesítése. Ha a gyerek okos és szép, ők lépnek előre a képzelt ranglétrán, az ő sikerük, az ő eredményük, és nem a gyereké. Legyen mindenféle kütyü, ami leköti, legyen szép, nagy, mutogatható színes játékok garmadája a kertben, legyen menő és trendi ruha, természetesen kocsival kell menni az oviba és a suliba, de lehetőleg kettővel, nehogy a gyerek egy légtérben utazzon a fránya felszereléssel. Legyen kiel...

Agymenés 235.

Magyar Péter, a mindenhez is értő polihisztor     Magyar Péter nem csupán jogász. Ugyan, az csak a fedősztori. Valójában ő az univerzum többcélú svájcibicskája, akit a Teremtő is Ctrl+C–Ctrl+V kombinációval másolt be minden létező és még csak elképzelt szakmába is.   Egyik nap még gyermekvédelmi szakértőként könnyezett élő adásban a bántalmazott kicsikért, másnap viszont elfelejtette, hogy a sajátjai végignézték, ahogy ő bántalmazza anyjukat. De hát senki sem tökéletes, főleg nem a gyerekek, akiknek az a dolguk, hogy ott legyenek, és megfeleljenek, ha apuci politikai karrierje megkívánja.   Aztán ott a gazdaság. Azt is keni-vágja, legalábbis amikor bennfentes információval a zsebében üzletel, mert hát a profit az profit – még akkor is, ha etikailag csak annyira tiszta, mint a MÁV mosdó csúcsidőben.   A minap viszont új szerepben tündökölt: légiközlekedési szakértőként osztja az észt, mintha minimum ő irányította volna az összes repülőgépet 2006 óta. Olyan magabi...