Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 478.

Soha nem látott összefogás? 


Na ne viccelj, Péter! Ez inkább soha nem látott önimádat. Egy normális pártnál legalább van valamiféle program, néhány hús-vér jelölt, vagy legalább egy közösen kitűzött cél. Nálad viszont csak annyi látszik, hogy minden szlogened és felszólalásod körülbelül így kezdődik: „Én, Magyar Péter…” – és valahol itt véget is ér a történet.
 
A közösséget nálad úgy kell elképzelni, mint egy misét: te állsz a szószéken, a többiek pedig bólogatnak a padsorokban, hátha rájuk is süt egy kicsit a reflektorod fénye. Az emberek nem társak a küzdelemben, hanem dekorációk, biodíszletek a te nagy önéletrajzi színpadi művedhez.
 
És ez az „összefogás”? Inkább önkéntesek koldulása. Nem az van, hogy te vállalod a felelősséget, hogy te állsz elő emberekkel, tervekkel, hanem hogy a köznép rakja össze helyetted, mint egy IKEA-bútort, amit aztán persze te avatsz fel ünnepélyesen, saját magadat megmentőként ünnepelve. Persze csak ha nem omlik romjaira a bútor 2 perc használat után, mert akkor gyorsan mindenkitől elhatárolódsz, akinek akár csak a kisujja is hozzáért.
 
Egyszemélyes szektapártot építesz, ahol te vagy az atya, a fiú és a szentlélek egyszerre. A „tanítványok” szerepe mindössze annyi, hogy tapsoljanak, lájkoljanak, megosszák a posztjaidat, és ha kell, kimenjenek molinót cipelni a hidegben. 
 
Program helyett hitvallás van, politika helyett személyi kultusz, közösség helyett rajongótábor.
 
Aki valóban vezető, az képes hátralépni, teret adni, felelősséget osztani. Te viszont görcsösen kapaszkodsz a mikrofonba, nehogy valaki más is mondjon valamit, ne adj' Isten rosszat szóljon, vagy eláruljon valami eget verő titkot. Olyan ez, mintha a közösségi összefogás helyett egy reality show-t indítottál volna: főszereplő te, mellékszerepben a nép, a stáblista pedig üres, mert minden másodpercben csak a te neved fut.
 
Egy párt attól párt, hogy több ember építi. Amit te csinálsz, az inkább egy egyszemélyes PR-projekt, amiben mindenki más maximum a kellékes szerepét kaphatja. És amíg mások valódi tervekről, valódi emberekről beszélnek, te csak arról álmodozol, hogy egyszer majd valaki – lehetőleg te – a történelemkönyvek címlapján pózol.

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 119

  Ez a társadalom kinevelt egy olyan generációt, ahol a gyerek elvárás, a megfelelés, a pozicionálás eszköze, anyagi forrás és élő eszköz az érzelmi zsaroláshoz, akár rokonok, nagyszülők, különélő apuka, barátok, munkáltató felé. Számukra ez teljesen elfogadható, hiszen az önmaguk iránti szeretetet, egoizmust és a megfelelési kényszert összekeverik a gyerek iránt érzett szeretettel. Ha a gyerek kap valamit - akár érzelmileg, akár anyagilag -, akkor az saját társadalmi pozícióju k megmutatása a külvilágnak, nem pedig a gyerek valós vágyainak és igényeinek teljesítése. Ha a gyerek okos és szép, ők lépnek előre a képzelt ranglétrán, az ő sikerük, az ő eredményük, és nem a gyereké. Legyen mindenféle kütyü, ami leköti, legyen szép, nagy, mutogatható színes játékok garmadája a kertben, legyen menő és trendi ruha, természetesen kocsival kell menni az oviba és a suliba, de lehetőleg kettővel, nehogy a gyerek egy légtérben utazzon a fránya felszereléssel. Legyen kiel...
Megjegyzés küldése
További információk

Agymenés 235.

Magyar Péter, a mindenhez is értő polihisztor     Magyar Péter nem csupán jogász. Ugyan, az csak a fedősztori. Valójában ő az univerzum többcélú svájcibicskája, akit a Teremtő is Ctrl+C–Ctrl+V kombinációval másolt be minden létező és még csak elképzelt szakmába is.   Egyik nap még gyermekvédelmi szakértőként könnyezett élő adásban a bántalmazott kicsikért, másnap viszont elfelejtette, hogy a sajátjai végignézték, ahogy ő bántalmazza anyjukat. De hát senki sem tökéletes, főleg nem a gyerekek, akiknek az a dolguk, hogy ott legyenek, és megfeleljenek, ha apuci politikai karrierje megkívánja.   Aztán ott a gazdaság. Azt is keni-vágja, legalábbis amikor bennfentes információval a zsebében üzletel, mert hát a profit az profit – még akkor is, ha etikailag csak annyira tiszta, mint a MÁV mosdó csúcsidőben.   A minap viszont új szerepben tündökölt: légiközlekedési szakértőként osztja az észt, mintha minimum ő irányította volna az összes repülőgépet 2006 óta. Olyan magabi...
Megjegyzés küldése
További információk