Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 429.

Háború™ – a kommentmezők világbajnoksága


 

A háború ma már nem a fronton zajlik. Ott csak a „statiszták” vannak: katonák, civilek, halottak, romok. Az igazi csata Facebookon, Twitteren, meg a kocsmapultnál dől el. Ott, ahol a kanapé-tábornokok és zászlóprofilkép-harcosok vívják meg a világtörténelem legfontosabb meccsét: ki tudja hangosabban bebömbölni, hogy az ő csapata a „jófiú”.
 
A recept egyszerű: teszel egy zászlót a profilképedre, megosztasz három mém-szintű térképet, amit valami random oldalon találtál, és onnantól kezdve Te vagy a világpolitika Szun Ce-ja. Ha valaki meg meri kérdezni, hogy nem kéne inkább az emberek szenvedésére figyelni, akkor az azonnal „áruló”, „propagandista”, vagy minimum „Putyin-bérenc”, „CIA-ügynök”, „Soros-zsoldos” "ukrán-bérenc" – attól függően, melyik színt választotta éppen a szurkoláshoz a közönség.
 
A kanapé-tábornok közben komoly szakmai elemzéseket folytat: „Hát, ha én lennék a hadvezér, akkor biztos nem így támadnék, hanem ott jobbról kerültem volna meg!” – mondja, miközben a legnagyobb harci élménye az volt, amikor a Lidl parkolóban majdnem összeverekedett egy nyugdíjassal a kosárért.
 
És a legszebb: minél több ember hal meg, minél több város dől össze, annál lelkesebb a közönség. Mert ugye minden gól, minden robbanás, minden drámai fejlemény kontent. Új téma a csoportban, új flameháború a kommentekben, új lehetőség arra, hogy bebizonyítsuk: mi a „helyes” oldalon állunk. Az oldalon, ahol a szívecskék és a dühös fejek döntik el a csatát.
 
Közben persze a zászlóprofilkép-harcos mélyen együttérez – pontosan addig, amíg le nem merül a telefonja. Aztán gyorsan megnézi, hogy a kedvenc csapata hány „lájkot” rúgott már, azaz hányan haltak meg aznap a másik oldalon.
 
A háború tehát nem tragédia. Hanem a világ legnagyobb szurkolói show-ja. Aki nem választ oldalt, az a lelátóról ki van tiltva. Mert ebben a játékban nincs béke, csak meccs van, mindörökkön örökké. És a kanapé-tábornok sosem akarja, hogy lefújják. Hiszen akkor miről osztana meg okoskodó posztot?

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 119

  Ez a társadalom kinevelt egy olyan generációt, ahol a gyerek elvárás, a megfelelés, a pozicionálás eszköze, anyagi forrás és élő eszköz az érzelmi zsaroláshoz, akár rokonok, nagyszülők, különélő apuka, barátok, munkáltató felé. Számukra ez teljesen elfogadható, hiszen az önmaguk iránti szeretetet, egoizmust és a megfelelési kényszert összekeverik a gyerek iránt érzett szeretettel. Ha a gyerek kap valamit - akár érzelmileg, akár anyagilag -, akkor az saját társadalmi pozícióju k megmutatása a külvilágnak, nem pedig a gyerek valós vágyainak és igényeinek teljesítése. Ha a gyerek okos és szép, ők lépnek előre a képzelt ranglétrán, az ő sikerük, az ő eredményük, és nem a gyereké. Legyen mindenféle kütyü, ami leköti, legyen szép, nagy, mutogatható színes játékok garmadája a kertben, legyen menő és trendi ruha, természetesen kocsival kell menni az oviba és a suliba, de lehetőleg kettővel, nehogy a gyerek egy légtérben utazzon a fránya felszereléssel. Legyen kiel...

Agymenés 235.

Magyar Péter, a mindenhez is értő polihisztor     Magyar Péter nem csupán jogász. Ugyan, az csak a fedősztori. Valójában ő az univerzum többcélú svájcibicskája, akit a Teremtő is Ctrl+C–Ctrl+V kombinációval másolt be minden létező és még csak elképzelt szakmába is.   Egyik nap még gyermekvédelmi szakértőként könnyezett élő adásban a bántalmazott kicsikért, másnap viszont elfelejtette, hogy a sajátjai végignézték, ahogy ő bántalmazza anyjukat. De hát senki sem tökéletes, főleg nem a gyerekek, akiknek az a dolguk, hogy ott legyenek, és megfeleljenek, ha apuci politikai karrierje megkívánja.   Aztán ott a gazdaság. Azt is keni-vágja, legalábbis amikor bennfentes információval a zsebében üzletel, mert hát a profit az profit – még akkor is, ha etikailag csak annyira tiszta, mint a MÁV mosdó csúcsidőben.   A minap viszont új szerepben tündökölt: légiközlekedési szakértőként osztja az észt, mintha minimum ő irányította volna az összes repülőgépet 2006 óta. Olyan magabi...