Ugrás a fő tartalomra

Agymenés 799.

 

Van az a pont, amikor az ember végiggörget egy Facebook-posztot, ledermed, és halkan felteszi magának a kérdést, hogy vajon mikor halt ki a logika, és mikor költözött a helyére valami egészen más, valami nagyon üres, végtelenül buta és gonosz. Valami ködös, nyúlós gondolatpótlék, amelyben minden egyszerre igaz, de annak az ellenkezője is.
 
 

 
Mert amikor az egykor jobbikos, a Felvidékről, Délvidékről, Erdélyről, Kárpátaljáról éneklő, Árpád sávos lobogót lengető, most éppen szektás, agyhalott tiszás felböfög magából valamit, annak rendszerint nincs értelmes vége. A mondat elindul valahonnan, tesz két kanyart a valóság körül, majd elegánsan belefut a saját falába. A logika addigra már rég kiszállt még az életből is, és inkább levetette magát a negyvenedikről.
 
Most éppen ott tartunk, hogy néhány kárpátaljai magyar hadifogoly hazajött egy háborúból. Emberek, akiknek eddig a túlélés volt a napi program, most újra a családjukkal, biztonságban vannak. Egy normális reflex ilyenkor az lenne, hogy az ember azt mondja, hogy rendben, legalább ez jó hír a sok napi szar közepette.
 
De a kommentmező univerzumában ez sem ilyen egyszerű. Ott ugyanis megszületik az a zseniális gondolat, hogy mindez nyilván csak a szavazatok miatt történt, és tuti valamilyen aljasság van mögötte. Mert ha valaki hazahoz néhány hadifoglyot, az bizonyára nem azért történt meg, mert emberekről, emberi életekről és sorsokról van szó, hanem mert valaki éppen kampányol.
 
És ilyenkor az ember tényleg csak ül a képernyő előtt, próbálja összerakni a képletet. Mert ebből az következik, hogy a helyes forgatókönyv valahol ott kezdődne, hogy a kárpátaljai magyarok inkább pusztuljanak el a front mögött, csak hogy Orbánnak rossz legyen. Hát persze. Nyilván ez lenne a morálisan tisza, izé, tiszta megoldás.
 
Az ember ilyenkor már nem vitatkozik. Csak nézi a kommentet, majd csendben arra jut: eszemfaszom megáll, de tényleg.
 
Mert a történet végén mindig ugyanaz a forgatókönyv, hiszen a valóságban a szerencsésebbek így vagy úgy, de hazajönnek a háborúból. A kommentmező viszont addig tekeri a történetet, amíg végül az lesz a legnagyobb baj, hogy valaki megmenekült és nem halt meg a fronton.
 
És valahol itt fogy el végleg, de teljesen az értelem. Nem azért, mert bonyolult a történet, hanem mert egyeseknek minden történet csak addig érdekes, amíg bele lehet bizonyítani, hogy valaki más a hibás, a gonosz, a csalárd, a buta. Csak ők a helikopterek, akik tudják a fene nagy igazságokat. Ha pedig ehhez még az is kell, hogy néhány hadifogoly inkább maradjon ott, ahol volt, hát akkor a kommentmező logikája szerint ez is belefér.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Agymenés 238.

A higgadtság nagymestere   Sebestyén József, kárpátaljai honfitársunk tragédiája kapcsán megszólalt végre A Szakértő. Igen, így, csupa nagybetűvel. A Szakértő, akinek véleménye súlyosabb, mint egy vizes homokzsák a gátszakadásnál.    A Szakértő így szólt: „Keveset tudunk, úgyhogy ideje volna a higgadtságnak.” Majd hozzátette: „Nem tudom, hogy mi történt, a rendelkezésre álló információk ellentmondóak.”   Micsoda intellektuális piruett! Micsoda szellemi bölcsőcskehintáztatás! Az ember már-már hallja, ahogy Arisztotelész hevesen tapsol odafent.   Apró, egészen apró szépséghiba, hogy ha ugyanezeket a mondatokat valaki például Bucsa kapcsán írta volna le – ne adj’ Isten, az első napokban –, azonnal rácsapták a pecsétet: „Konteós! Putyin-bérenc! Fake news mocsok!” Majd behajították a véleménybányába, ahol már izzadva robotolt pár ezer másik, akik csak annyit mertek kérdezni: „Biztos, hogy minden úgy van?”   De most! Most végre győzött a mértéktartás! A higgadtsá...

Agymenés 730.

A hulladékszállítás mint vallásos várakozás   Nálunk csütörtökön viszik el a szemetet. Ez nem információ, hanem hitvallás. Volt már így, működött, megszoktuk.   December 25-én – karácsony első napján, csütörtökön – csoda történt: elvitték. Meghatódtunk. Azt hittük, ez már az ünnepi szeretet része, a szemét is megváltásra talált.   Január 1-jén viszont nem. Ünnep van, érthető, nekik a karácsony nem, csak az újév az ünnep. Senki nem szólt, hogy majd szombaton. Így az utca nagy része nem rakta ki. Mert nem vagyunk gondolatolvasók, csak lakók.   Ezután vártuk a következő csütörtököt, mint Messiást. Reggel óta kint álltak a kukák, katonás rendben, fegyelmezetten, reménykedve. Az utca készen állt. A kukák is.   Aztán jött a hír: az időjárás miatt nem jönnek.   Kint közben a főút csontszáraz, mikrobuszok járnak ki-be, teherautók suhanak, ajtók nyílnak, záródnak, az élet zajlik.   De a szemétszállító nem jön. Őt az időjárás mélyen megérintette.   Így majd...

Agymenés 841.

  A laborpatkány eleinte csak egy volt a sok közül. Szürke, jelentéktelen kispatkány, enyhén remegő bajusszal és azzal a fajta alázattal, amit kizárólag azok ismernek, akik pontosan tudják, hogy a sajt mindig valaki másé.       Aztán egy napon rájött valamire. Nem arra, hogy hol a kijárat, hanem arra, hogy a kijárat nem is érdekes. A sajt viszont igen.   És a sajt nem ott van, ahol a többiek keresik, hanem ott, ahol a kísérletvezető hagyja.   A laborpatkány tehát új stratégiát választott. Nem kaparta tovább a falat, nem rágta a rácsot, nem szervezett rágcsáló-összefogást a közös szabadságért. Nem. Ő felnézett, pontosan oda, ahol a fehér köpeny volt látható.   És egyszer csak kapott egy morzsát. A többiek ekkor még hitték, hogy ez véletlen, a laborpatkány viszont már tudta: ez karrier.   Először csak jelzett, nagyon finoman. Ha a többi patkány túl hangosan zörgött, ő csendben meghúzódott. Ha valaki új alagutat kezdett ásni, ő véletlenül jelezte, ho...